
A háromszéki Illyefalván nyaraltak a gyerekek a Napsugár jutalomtáborában
Fotó: Napsugár szerkesztősége
Szakmai pedagógusfórumot és jutalomtábort is szervezett a Napsugár gyermekirodalmi lap szerkesztősége. A rendezvényekre Erdély minden szögletéből érkeztek pedagógusok, gyerekek, a cél pedig a közösségi élmény erősítése – mondta el a Krónikának László Noémi, a Napsugár és Szivárvány főszerkesztője.
2022. július 21., 20:012022. július 21., 20:01
Nem tétlenkedik a vakációban sem a Napsugár gyermekirodalmi lap szerkesztősége, hiszen pedagógusok és kisdiákok számára is szerveztek rendezvényeket. Erdély minden szögletéből érkeztek pedagógusok a Kolozs megyei Válaszútra, ahol a Napsugár Alapítvány 28. alkalommal tartotta szakmai pedagógusfórumát az elmúlt hét végén. László Noémi, a Napsugár és Szivárvány főszerkesztője lapunknak elmondta, a Kallós Zoltán Alapítvány központjában szervezték a találkozót, ahová
„A tábor legfontosabb célkitűzése, hogy erősítse az összetartozás, a közösség élményét az óvodás és elemista gyerekekkel foglalkozó erdélyi magyar pedagógusokban. Emellett minden esztendőben igyekszünk táborozóinknak szakmai csemegékkel is kedveskedni. Az idei találkozón gyógypedagógus, gyermekrajzszakértő és gyermekpszichológus előadásait hallgathatták, és az általuk vezetett műhelyfoglalkozásokon vehettek részt vendégeink” – fejtette ki László Noémi.
A széki nádast is megtekintetették a Napsugár válaszúti pedagógusfórumának résztvevői
Fotó: Napsugár szerkesztősége
Azt is elmondta, biológus-kutató előadóval a széki nádasba kirándultak a résztvevők a mocsári növényvilág jellegzetességeit boncolgatni, a játszóházvezető pedig a népi gyermekjátékok, a népdalok, a batikolás és körmönfonás rejtélyeit teregette ki.
Mindez tovább erősítette a tábor résztvevőiben azt, hogy a pedagógus az értelem és érzelem diadaláért folytatott harcában soha nincs egyedül” – mondta a főszerkesztő.
Kérdésünkre arról is szólt, hogy a járványhelyzetnek tulajdonítható többéves kimaradás után idén június végén, július elején tartották a Kovászna megyei Illyefalván a KIDA Központban a Napsugár Alapítvány 27. jutalomtáborát gyermekeknek. A tábor 39 gyerek és 15 pedagógus részvételével zajlott.
„Különféle országos versenyek nyertesei és a Napsugár és Szivárvány gyermeklapokkal baráti kapcsolatot ápoló, hűséges olvasóink kisorsolt csapatai vehettek részt táborunkban. Nagyváradról, Szatmárnémetiből, Marosvásárhelyről, Krasznáról, de Zimándújfaluból, Makfalváról, Lövétéről, Ivóból is érkeztek vendégeink. A KIDA központ vártemplombástyáiban elszállásolt résztvevők céhekbe tömörültek, bástyazászlót készítettek, esti krónikás híradóban bemutatkoztak egymásnak” – számolt be a főszerkesztő.
Mint sorolta, a tábori kínálatban volt kelmefestés, térképfestés, leporellókészítés, botparipa-készítés és babavarrás, csomózott technikájú batikolás.
„Sepsiszentgyörgyön beözönlöttünk a Gutenberg Könyvesboltba, ahol sikerült minden zsebpénzünknek értelmesen nyakára hágni. Ezt követően a vadászati múzeumban néztünk medvét, varacskos disznót, zebrát, elefántot. A délutáni pihenők folyamán elolvastuk Fodor Sándor Csipikéjének Csipike és Kukucsi fejezetét, melynek köszönhetően a tábor végén a nevezett szereplők meglepetésszerűen meglátogattak bennünket” – mondta el a főszerkesztő. Hozzátette, a résztvevők nagy barátságban váltak el, reménykedve, hogy versenyeken, vetélkedőkön összefuthatnak majd a Napsugár gyermektáborban összekovácsolódott erdélyi magyar nagycsalád tagjai.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!