Hirdetés

Egyeztetések a magyar közmédia átalakításáról

A magyar közmédiában zajló elbocsátásokról közölt terjedelmes elemzést a Welt am Sonntag – számolt be az MTI. A konzervatív német vasárnapi lapban Stefanie Bolzen a Befogni a szájat Magyarországon című cikk bevezetőjében arról írt: Orbán Viktor miniszterelnök minden alkalommal felháborodottan cáfolta azt a vádat, hogy Magyarországon felszámolják a sajtószabadságot.

Hírösszefoglaló

2011. július 18., 09:032011. július 18., 09:03

Most mégis a közszolgálati médiumok csaknem 600 újságíróját bocsátották el, „véletlenül a bírálókat” – fogalmazott a szerző.  A cikkíró szerint a magyar európai uniós elnökség befejeztével a kormányfő megvalósítja mindazt, amit már hónapokkal korábban bejelentett. Budapest – mint írta – nyomást gyakorol a kritikus sajtóra, először a rendkívüli módon vitatott sajtótörvénnyel, most pedig a közszolgálati médiában zajló tömeges elbocsátásokkal. A szerző emlékeztetett arra, hogy a kormány a leépítést a túl magas létszámmal, illetve a takarékoskodás szükségességével indokolta.

Mindezt nem lehet kétségbe vonni – tette hozzá a szerző, utalva arra, hogy Orbán Viktor valamennyi elődje tervezte ugyanezt. Húsz éve ugyanis világos, hogy a régi struktúrákkal nem működnek tovább a dolgok – fogalmazott a cikkíró, ugyanakkor feltűnőnek nevezte, hogy az elbocsátottak között több tucat olyan újságíró van, aki kritikus tudósításaival tűnt ki, megemlítve Mészáros Antóniát, a magyar televízió korábbi műsorvezetőjét. Stefanie Bolzen utalt arra, hogy az év elején „Orbán médiatörvénye” Európa-szerte „címoldalra” került. Ez a törvény most – mint fogalmazott – a magyar sajtót „kiegyensúlyozott tudósításra” kötelezi. A mielőbbi megállapodás érdekében a tervek szerint tegnap folytatódtak az egyeztetések a közmédia átalakításáról és az azzal összefüggő csoportos létszámleépítésről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetői és a közmédia szakszervezeteinek képviselői között; a tárgyalások érdekében a szakszervezetek felfüggesztik a folytatólagos demonstrációjukat – közölte az MTVA vezérigazgatója és a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának (Közszat) elnöke.

„Az egyeztetés témakörei: az elbocsátandók segítését szolgáló segélyalap összege, elosztásának módja; a méltányossági szempontok közös meghatározása, így az idősebb korú és a szociálisan nehéz helyzetben levő munkavállalók elbocsátásának felülvizsgálata” – olvasható a közleményben. Mint írták, a munkáltató képviselője a csoportos létszámleépítésben érintett szakszervezeti tisztségviselőkről egyeztetést ajánlott az érdekvédőknek. A szakszervezetek képviselői kijelentették, hogy a tisztségviselőket érintő kérdésben az egyes szervezetek az illetékesek. Az MTVA vezérigazgatója ugyancsak pénteken tárgyalt Lázár Andrással, a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (PHDSZSZ) elnökével. Böröcz István és Lázár András a közmédia helyzetéről és az érdek-képviseleti konzultáció folytatásáról szóló egyeztetésen kifejezték azon véleményüket, hogy a jelen helyzetben semmiféle demonstráció nem segíti elő sem a tárgyalást, sem az esetleges megállapodást, sem a munkavállalók érdekeit – olvasható a közös közleményben. Az MTVA Kommunikációs Igazgatósága azt közölte: a közmédiarendszer átalakítása, megújítása követeli meg a munkavállalók számának csökkentését, a működés hatékonyabbá tételét.
 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés