2010. július 14., 09:512010. július 14., 09:51
A művészetfilozófus írásában kifejtette, hogy ez a közös ügy jelenti azt az utat, amely „a káoszból a rend felé vezet”, hiszen az elmúlt két hét alatt a Gyergyószárhegyen alkotó művésztanulók lelkében „a belső táj rendszerezett organikus térré alakult”. Sófalvi László, Hargita megye tanácsának alelnöke üdvözlőbeszédében elégedetten nyugtázta, hogy az ifjú művészek ötletes, szép munkákkal ajándékozták meg az alkotóközpont látogatóit, ugyanakkor arról biztosította az egybegyűlteket, hogy Hargita megye tanácsa továbbra is kiemelt figyelmet fordít az alkotóközpontban zajló tevékenységre. A különféle technikákkal, különféle műfajokban készült alkotásokra leginkább a fiatalos lendület, frissesség és sokszínűség jellemző.
Amint a szervezők fogalmaztak, a július 1–13. között lezajlott táborozás fő célkitűzése a képzőművészeti egyetemek közelítése, egymás jobb megismerése, kapcsolatok építése, eszmecserék folytatása és a közös munka örömének a megtapasztalása volt. A táborozáson az Egri Eszterházy Károly Főiskola, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Művészeti Kara, a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem, a kolozsvári képzőművészeti egyetem, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, valamint – a Hargita Megyei Tanács Összetartozunk programjának köszönhetően – a Temesvári Nyugati Tudományegyetem Képzőművészeti Kara, valamint a barcelonai Universidad de Barcelona diákjai és tanáraik vettek részt.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.