
Miniévaddal, könyvbemutatóval és ballagással zárul az évad a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. A tanév lejártához közeledve még egyszer utoljára meg lehet tekinteni a végzősök minden előadását szerdától péntekig a Stúdió Színházban.
2015. május 20., 09:222015. május 20., 09:22
Szerda délután 5 órakor dr. Kovács Gabriella Alkalmazott színház és dráma – Út a színháztól a nyelvoktatásig című könyvének bemutatójára kerül sor a Stúdió Színház előterében. Az UArtPress és a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában megjelent kötetet dr. Béres András, a Művészeti Egyetem professzora ismerteti.
Este héttől a Líra és Epika című produkcióval kezdődik a miniévad. Szabó Borbála és Varró Dániel felnőtteknek is szóló mesejátékának szövegét a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai a commedia dell\'arte színpadi nyelvezetével ötvözik. Különös színházi kísérlet eredménye az előadás, amely egyszerre több hangon szólal meg: a humor, a maszkok látványos világa, az érzelmes vers, a száraz próza, és a mesemondás nyelvén.
Csütörtökön 19 órától a Bertolt Brecht drámája alapján készült A városok sűrűjében című előadás látható, Bányai Tamás rendezésében. A történet két ember mérkőzéséről szól, Chicago óriási városában. A filozofikus töltetű szöveget Bertolt Brecht alkotói pályájának korai szakaszában írta.
Pénteken délelőtt 10 órától kezdődik a ballagási ünnepség, 19 órától pedig Bródy Sándor A tanítónő című darabja tekinthető meg Gáspárik Attila rendezésében. A több mint száz éve született dráma főhőse a faluba érkezett új tanítónő, akinek kegyeiért a kiéhezett, pálinkaszagú férfiak körében hamar verseny indul.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!