Hirdetés

Egyelőre igazgató nélkül maradt a Figura

Sem az állást eddig betöltő Béres László, sem pedig a 2010 óta a gyergyószentmiklósi alternatív teátrum rendezőjeként tevékenykedő Dézsi Szilárd nem nyerte el a Figura Stúdió Színház igazgatói tisztségét. A Szabó Hajnal városmenedzser által elnökölt zsűriben a szakmát Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója és Pál Attila, ugyanezen intézmény művésze képviselte.

2012. augusztus 27., 07:362012. augusztus 27., 07:36

Az írásbeli vizsgán Béres László 7,12-es, Dézsi Szilárd pedig 2,17-es osztályzatot kapott, így ekkor még minden jel arra utalt, hogy Béres a szóbelin is megkapja a minimális hetes osztályzatot, amely elég ahhoz, hogy mandátumát meghosszabbítsák. Dézsi Szilárd egyébként óvást tett le ám az újraértékelés után is csak 3,94-es osztályzatot kapott.

A pénteki szóbeli meghallgatásig azonban új információk jutottak a zsűri birtokába, így Béres mandátumának szinte biztosra vett meghosszabbítása – annak dacára hogy hamarosan kezdődik az évad – elmaradt, 6,89-es osztályzatot ért el. Gáspárik szerint az egyik legnagyobb baj, hogy évek óta rossz a kommunikáció a színház és a fenntartó önkormányzat között, kiemelte azonban, hogy a városnak szüksége van a Figurára, amely szakmai szempontból Hargita megye legeredményesebb teátruma. Béres László egyébként igazgatói tevékenységének éves értékelését sem juttatta el az önkormányzatnak, ám a fenntartó sem kérte ezt számon.

Időközben a társulat tagjai petíciót jutattak el a vizsgáztató bizottság tagjaihoz, amelyben Béres igazgatói tisztségéből való felmentését szorgalmazzák, megfogalmazva panaszaikat. Gáspárik Attila a sajtónak nyilatkozva kifogásolta, hogy a színház művészei mindeddig hallgattak panaszaikról, és csak az utolsó pillanatban rukkoltak elő petíciójukkal. Pál Attila szerint a legfontosabb az, hogy rájöjjenek: megoldható-e a konfliktus személycsere nélkül. Gáspárik szerint Béres is bevallotta a szóbeli meghallgatáson, hogy mindkét irányban akadozik a kommunikáció, így a bizottság tagja szerint hajlandó lesz a változtatásra. A vásárhelyi színház igazgatója azt is érzékeltette: nem áll módjukban válogatni, Béresé az egyetlen értékelhető menedzseri terv. A péntek délután közétett eredménytől számítva Béres László három munkanapon belül támadhatja meg a döntést, ellenkező esetben harminc napon belül újabb versenyvizsgát írnak ki, hátha lesznek újabb jelentkezők is. Béres László egyébként a döntést követően egyelőre nem nyilatkozott a sajtónak. A bizottság tagjai szerint az önkormányzat képviselőinek meg kell hallgatniuk a színház művészeinek panaszait, és meg kell találniuk a konszenzust az igazgatóval.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés