Hirdetés

Egy elfelejtett stúdió képkockái

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Nyolcvan, egykor Nagyváradon készült animációs és dokumentumfilm digitalizálásán dolgoznak bukaresti szakemberek. Az elfeledett tekercsek több hónapos kutatás után kerültek elő egy bőröndből – mondta el Balázs Zoltán, a Metrion Egyesület vezetője.

2008. október 21., 00:002008. október 21., 00:00

A hazai film történetével foglalkozók és a valamikori nagyváradi munkatársak emlékezetéből egyformán kikopott Zenobiu Domide neve. Pedig az amatőr rendező az 1960-as évektől kezdődően egymaga közel négyszáz animációs és dokumentumfilmet készített a Dacia Felix Cineclubban. Az amatőr filmeseket tömörítő klub a megyeszékhelyi Szakszervezetek Művelődési Házában működött, itt hódolhattak szenvedélyüknek a hetedik művészet amatőr szerelmesei – az egykori állami filmvállalatnál ugyanis keveseknek sikerült munkába állni. A Cineclubok a 60-as, 70-es években jelentek meg az ország több városában. Bár az itt készült anyagok jelentős hányadát propagandisztikus mezőgazdasági vagy gyárriportok jelentették, a mozgókép megszállottai megtalálták a módját, hogy – sokszor a drága nyersanyag resztlijére dolgozva – érdekes és mára dokumentumértékűvé vált kisfilmeket forgassanak.

8 és 16 mm-es emléksávok

Mondhatni, a véletlennek köszönhetően, egy tévés szakemberek körében zajló beszélgetés során szerzett tudomást a valamikori nagyváradi mikroanimációs stúdió létezéséről Balázs Zoltán, a kortárs művészetekkel és hangsúlyosan az animációkkal foglalkozó Metrion Egyesület elnöke. Több hónapig kutatták az egykori Cineclub nyomait és alkotóit, végül Tóth István, a Tavirózsa Fotóklub elnöke említette meg Zenobiu Domide nevét. Így keresték fel szeptember elején az alkotó Értarcsán élő lányát, ahol a rendező emlékét őrző díjak, emléklapok mellett kincsre bukkantak: egy bőröndben – négy vaskos, dokumentumokkal teli dosszié mellett – nyolcvan film lapult. A nyersanyag ingyen került a Metrion Egyesület tulajdonába, a család örült, hogy nem merül feledésbe az édesapa munkája – tudtuk meg Balázs Zoltántól.

A MAFF bemutatja a filmeket

A filmeket Radu Igazság rendező vette leltárba, majd magával vitte a tekercseket Bukarestbe, hogy digitalizálják azokat. A talált kincset ugyanis az október 24-én kezdődő Metrion Animációs Filmfesztiválon (MAFF) a közönségnek is be akarják mutatni, akárcsak Zenobiu Domide karikatúráit, melyeket szintén megtaláltak az iratok között. Az alkotó nem jelölte meg dátummal mindegyik filmjét, ami bizonyos, hogy egy 1963-ban készült rövidfilm a legrégebbi, a bőröndben lapuló utolsó tekercs 1983-as, az animációk legtöbbje pedig 1969 után készült. Magáról Zenobiu Domidéről egy keltezés nélküli román nyelvű újságcikkből derül ki pár részlet. Eszerint 1917-ben született Máramarosszigeten, Váradon szerzett műszaki képzettséget, és egymaga 375 animációs és dokumentumfilmet készített pályafutása alatt.

Bár ehhez több időre lesz szükség, tervezik a stúdió teljes történetének összeállítását és feldolgozását – magyarázta Balázs Zoltán, aki szerint most arra koncentrálnak, hogy a közönség megismerhesse az alkotásokat.

F. N. L.

Indul a Metrion Animációs Filmfesztivál

Október 24-én rajtol és 28-án az animáció világnapján zárul Nagyváradon a Nemzetközi Metrion Animációs Filmfesztivál (MAFF). A vetítések a Posticum Ifjúsági Központban és a Szabadság moziban zajlanak, ahol több alkotás mellett egész estés animációs filmeket is nézhet majd a közönség. A fesztivál az animáció műfaja mellett Émile Cohl előtt is tiszteleg, akinek Fantasmagorie című animációs filmjét száz éve, 1908-ban mutatták be Párizsban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés