Egy életmű keresztmetszete

A kötelező karbantartási, valamint műszaki-technikai fejlesztési munkák miatt az év elején ideiglenesen bezárt debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (MODEM) csütörtöktől két új kiállítással várja ismét a látogatókat: Return címmel az Antal–Lusztig-gyűjtemény Pécsről visszakerült kollekcióját, Egy életmű keresztmetszete: Nagy István címmel pedig a székelyföldi születésű festőzseni közel nyolcvan, szintén az Antal–Lusztig-gyűjteményben lévő alkotását láthatja a közönség. A csíkmindszenti születésű Nagy Istvánt a magyar realista festészet egyik legegyénibb képviselőjeként tartják számon, művészete egyszerre archaikus és modern, a 20. századi művészet olyan nagyságaival rokonítható, mint Braque és Klee. A művész életművét az 1973-as marosvásárhelyi centenáriumi tárlat óta a MODEM kiállítása mutatja be a legátfogóbban.

Nagy István 1873-ban született, Csíkszeredában a gazdasági népiskola diákja volt, tanítóképzőt végzett Kolozsváron, majd az alföldi Homokmégyen tanított. Az ottani iskolában állította ki szénrajzait, tehetségét Keleti Gusztáv fedezte fel, így került a budapesti Mintarajziskolába. Később Münchenben és Párizsban tanult, majd nyolc hónapig tanulmányúton járt Itáliában.

Nem tartott fenn állandó műtermet, hanem a csíki hegyekben kóborolva alkotott. Témája a szülőföld, a hazai táj és az ott élő emberek belső feszültségektől sem mentes, balladai sűrűségű világa. Művészete a konstruktivizmus és az expresszionizmus stílussajátosságaival rokon, formanyelvére viszont leginkább az erdélyi népművészet hatott. „Egy életen át kerestem ezt a lényeget. A témában a lelket. Fák, házak, virágok, emberarcok bonyolult összevisszaságában azt, ami a felület alatt vibrál. A belső hűséget” – írja vallomásaiban a művész.

Az első világháború idején Nagy a 122. székely gyalogezred hadifestője volt. A galíciai és olasz fronton készült katonaportréit 1916-ban állította ki. 1920-tól a Nagyalföldön festett, először Szentesen Koszta Józseffel együtt, majd Kecskeméten és Baján. Munkásságának javarésze szénrajzokból és pasztellképekből áll, az olajfestéssel az 1920-as évek közepére szinte teljesen felhagyott. Nagyszabású gyűjteményes kiállítása 1923-ban általános elismerést váltott ki. Kosztolányi Dezső és Lyka Károly is lelkesedéssel fogadta alkotásait, Surányi Miklós pedig regényt írt róla. 1933-ban végleg letelepedett Baján feleségével és fiával. Az 1937-ben elhunyt festőművésznek több mint 4000 művét tartják számon, ezek többsége Romániában, Szerbiában és Magyarországon található, számos képe magángyűjteményekben van. Az Antal–Lusztig-gyűjte-mény közel száz Nagy István-alkotása közül a katonarajzai és az édesanyja portréja, valamint visszafogott színezésű, enigmatikus tájképei a legjelentősebbek.

A csütörtökön megnyílt debreceni kiállítás május 3-áig látogatható.