
2009. október 26., 10:522009. október 26., 10:52
„Az Ecsetgyár egy tető alá hozza Kolozsvár kulturális termelőinek jelentős hányadát, ezáltal kritikus tömeget hoz létre. Az általuk létrehozott kultúra láthatóbbá válik, ők is láthatóbbak lesznek, és a közönség magasabb hatásfokkal tud a kultúra társszerzője lenni” – mondta el az intézmény megnyitóján Szakáts István, az épület első emeletén kialakított irodákat elfoglaló egyik szervezet, az AltArt Alapítvány elnöke.
Az épületben több esemény is zajlik majd: kiállításmegnyitó, performansz, vezetett „gyártúra”, koncert, előadás, valamint Kolozsvár fórum című konferencia a kultúra városfejlesztésben betöltött szerepéről. A nyitóesemények után a következő hónapokban számos rendezvényre kerül sor.
Az épületben műtermek is helyet kapnak, és több galéria működik majd. Az ipari épület „újrahasznosítása” művészeti célokra csupán Romániában számít újdonságnak, a világ számos pontján megszokottá vált már ezeknek a tereknek ilyenfajta hasznosítása. Szakáts István elmondta, remélhetőleg a megnyitón jelen levő több száz ember el fogja indítani azt a folyamatot, amely kitermeli az Ecsetgyár közönségét.
Várhatóan a kultúrát és a művészetet jó hatásfokkal fogyasztó egyetemista, értelmiségi réteg fog eljönni az Ecsetgyárban megszervezett kiállításokra, színi- és táncelőadásokra, vitaestekre, konferenciákra, tárlatokra, de reméli, be lehet majd csalogatni azt a potenciális közösséget is, akinek a „területén” az Ecsetgyár működik.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.