Nem lóg ki a sorból Az utolsó skót király című film sem, amelynek nyomán Forest Whitaker teljesítményét jutalmazták a legjobb férfiszínésznek járó Oscarral. A sztori a hivatalos műfaji megjelölés szerint történelmi dráma, ami annyiban tényleg igaz, hogy a hetvenes években hatalomra került ugandai diktátor, Idi Amin uralkodása alatt történt eseményeket mutatja be. Anynyiban azonban fikció, hogy a főszereplő, a diktátor személyes orvosává avanzsáló Dr. Nicholas Garrigan karaktere kitalált, a mű alapjául szolgáló regény szerzője, a brit Giles Foden képzeletének szülötte, akinek az a szerepe, hogy az ő szemszögéből, az ő kalandjain keresztül tárul a néző elé az Amin-éra valódi arca. A sztori ugyanis fokozatosan mutatja be, hogyan csap át a kezdeti forradalmi lelkesedés paranoiába, és az ebből következő véres tömegmészárlásba. A frissen végzett orvosként egy humanitárius segélyszervezet munkatársaként az országba érkező skót fiatalembert magával ragadja Amin közvetlen személyisége, az igazságos társadalom megvalósításáról szóló retorikája, és miután egy véletlen folytán személyesen is találkoznak, a mindkettejük által elnyomónak tekintett angolok iránti ellenszenv is közel hozza őket egymáshoz. Így Garrigant egy szép napon fölkérik, hogy legyen Amin orvosa. Bekerülve az ország felső tízezrébe Garrigan szinte burokban él, úgy végzi tevékenységét, luxuspartikra jár, diplomáciai tárgyalásokon helyettesíti az elnököt, akivel vakon megbíznak egymásban. Így aztán fogalma sincs arról, hogy közben hajtóvadászat zajlik a rendszer ellenfelei ellen, és százával, ezrével végzik ki mindazokat, akik nem hajlandóak behódolni. Mire azonban erre Garrigan is rájön, már túl késő, hisz ő maga is a rendszer egyik emblematikus figurájává vált. Amikor pedig megpróbál tenni valamit a diktátor megállítása érdekében, az ő élete is veszélybe kerül.
A film legnagyobb erőssége valóban Forest Whitaker alakítása, lebilincselően jeleníti meg a kedélyes idealistából véres kezű kényúrrá átlényegülő Idi Amin jellemének változásait. Ugyanakkor a sztori is mindvégig érdekes marad, ráadásul anélkül, hogy véres akciójelenetek sorakoznának egymás után benne. Ezért aztán Az utolsó skót királyt tényleg érdemes megnézni. Nem feltétlenül azért, hogy hiányos történelmi ismereteinket ebből pótoljuk, hanem egyszerűen azért, hogy végre egy jó filmet is lássunk.
B. L.
Az utolsó skót király (The Last King of Scotland). Angol történelmi filmdráma, 2006, 121 perc. Rendezte: Kevin Macdonald. Szereplők: Forest Whitaker, James McAvoy, Kerry Washington, Gillian Anderson. Értékelés az 1-5-ös skálán: 4.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.