Hirdetés

Egy hónappal később zár a Csontváry-kiállítás

Jó hírrel szolgált a Csíki Székely Múzeum mindazoknak, akiknek még nem volt idejük vagy alkalmuk meglátogatni a Csontváry Kosztka Tivadar műveit felvonultató kiállítást: a korábban tervezett augusztus 20-ai zárást szeptember 20-ára halasztották a képeket kölcsönző intézmények és magántulajdonosok közös beleegyezésével. 

Péter Beáta

2016. augusztus 13., 16:202016. augusztus 13., 16:20

Azoknak, akik még nem jutottak el a csíkszeredai várban berendezett kiállításra, kedvcsinálóul, akik pedig már látták, azoknak emlékeztetőül bemutatjuk a művész második legnagyobb méretű, magyar tájat ábrázoló festményét, az 1902-ben készült Selmecbánya látképe című alkotást.

Selmecbánya az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa volt. A teljes panorámájában feltáruló város mellett a festmény egyik érdekessége, a Kálvária-hegy melletti kétcsúcsos Kisiblye, benne a hatalmas „E” betűt formázó irtással. Erzsébet királyné 1898-ban bekövetkezett halála után ugyanis több helyen állítottak neki emléket Magyarországon. A kisiblyei völgy a magyar királyi erdészakadémia birtoka volt, így érthető, hogy Sissi halála után az erdészek ilyen különleges emléket alkottak a királyné tiszteletére. A 115 méter hosszú, 55 méter széles betű szárai is 15 méter erdőirtást képeztek. A hatalmas E betűt nem hagyták tarra vágva, vörösfenyővel ültették be, így ősszel szépen kirajzolódott az erdő ezen része.

Nem holmi mendemonda

Ez ma már nem látható, és hogy nem csupán mendemonda vagy Csontváry képzeletének játéka volt, bizonyítja egy 1916-ban kiadott, fotó alapján készült képeslap, valamint Tomasovszky Imre, m. kir. erdőakadémiai tanársegéd fennmaradt írása.

„Hazánk történelme gyászlapon jegyzi fel a mult év őszéről, hogy akkor ragadta el a mi felséges királynénkat a kegyetlen halál tőlünk... Gyászba borult erre a magyar nemzet... Az országos gyász a lehető legkülönfélébb alakban nyert kifejezést. A földmivelésügyi m. kir. minister úr, dr. Darányi Ignácz, ez alkalommal arra kérte lelkes felhívásában a nagyközönséget, hogy a dicsőült Erzsébet királyné Ö Felsége emlékének megörökítése czéljából »Erzsébet-ligeteket, parkokat« létesítsen; ültessen el hosszú életű fákat, s nevezze el azokat »Erzsébet királyné fái«-nak. Mennyire sietett a hazafias közönség e felhívásnak eleget tenni, bizonyítja a napilapoknak erről szóló s úgyszólván naponta megjelenő sok közleménye. A földmivelésügyi m. kir. minister úr e felhívásának egyik eredménye akadémiánknál az lett, hogy Vadas Jenő m. kir. erdőtanácsos s az »Erdőműveléstan« tanára – miként ez a csatolt képből kivehető – a kis-iblyei erdőrésznek egyik kimagasló, a Szécsi-tótól a Bethlenmagaslatig terjedő s Selmeczbánya várossal szemközt levő meredek hegyoldalán E betű alakjában ültettetett csemetéket” – olvasható a tanársegéd feljegyzésében.

„Rafináltan ritmizált, dekoratív kompozíció”

Csontváry festményéről a Csíki Székely Múzeumban jelenleg megtekinthető kiállítás kurátora, Bellák Gábor rámutat, Selmecbánya látképének különlegességét a teljesen egyforma színerejű zöld foltok különös alakzatokba rendeződő tömegei adják, valamint a város házai képeznek apróbb színes egységeket. „Az egész kép olyan, mintha kisebb-nagyobb színes foltok mozaikszerű összepréselt rendszere lenne. Ez a síkszerű, absztrakt hatású, rafináltan ritmizált, dekoratív kompozíció Csontváry első olyan alkotása, amelyen már a későbbi nagy tájképeinek szimmetrikus, panorámaszerű kompozíciós sémájával találkozunk” – fogalmazott Bellák Gábor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés