
Fotó: Nicu Cherciu
Enyhén növekedett tavalyhoz képest a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) látogatottsága: az idén tizenharmadik alkalommal megszervezett rendezvény filmjeire több mint 63 ezren váltottak jegyet, ez mintegy ezerrel haladja meg a 2013-as kiadás résztvevőinek számát.
2014. június 11., 19:342014. június 11., 19:34
Sokan ellátogattak az ingyenes szabadtéri eseményekre, workshopokra, könyvbemutatókra és kiállításmegnyitókra, így a seregszemlére a tíz nap alatt összesen csaknem 100 ezren látogattak el. A vetítéseken és más rendezvényeken emellett körülbelül ezer meghívott – rendezők, producerek, színészek és szakemberek –, valamint hazai és külföldi újságíró vett részt.
Rendkívül sikeresnek bizonyult a 13. TIFF zárórendezvénye: a Richard Linklater rendezte Boyhood című filmet telt ház, közel kétezer néző előtt mutatták be vasárnap, június 8-án este a Főtéren. A programban szereplő, 55 országból Kolozsvárra hozott 217 egész estés és rövidfilm mintegy négyszáz vetítést jelentett a város filmszínházaiban és más helyszíneken.
A fesztivál lebonyolítását 413 romániai és külföldi önkéntes tette gördülékennyé: sokan érkeztek Ausztriából, az Egyesült Államokból, Spanyolországból, Lengyelországból, de chilei és albániai fiatalok is segítették a munkát. A szervezés ugyanakkor nemcsak a fiatalokat vonzotta a kincses városba, a legidősebb önkéntes ugyanis 52 éves volt.
A TIFF nemcsak a kolozsvári közönséget, hanem a neves külföldi meghívottakat is kivétel nélkül lenyűgözte. Michael Kutza, az idén 50 éves Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál alapítója és elnöke például úgy fogalmazott: a szervezők kiválóan válogatták össze a filmprogramot, rendkívül elégedett volt a látottakkal. “Filmkedvelőkkel tele várost fedezhettem fel, ahová akár forgatni is visszatérnék” – jegyezte meg.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
szóljon hozzá!