
Fotó: gal berenike
Január 21-én mutatják be Kern András Gondolj rám! című, Vámos Miklós novellájából rendezett új filmjét, amelynek a színész nemcsak rendezője, hanem főszereplője is.
2015. december 25., 19:072015. december 25., 19:07
A film alapját Vámos Miklós a Bár című novelláskötetében megjelent Halhatatlan című novella adta – mondta el Kern András az M1 aktuális csatornán. „Ez egy pici írás, amit filmforgatókönyvvé kellett megnöveszteni és a magam képére formálni. Vámossal együtt csináltuk meg úgy, hogy nekem való legyen\" – idézte fel a színész-rendező. Elmondta, hogy az eredeti történet néhány elemén kívül az eredeti főhős foglalkozását is megváltoztatták, így a film főszereplője a tanár Borlai helyett már dr. Borlai orvos.
„Sok olyan dolgot szerettem volna beletenni, ami az évek során felgyülemlett bennem, amit szívesen elmeséltem volna a filmen keresztül. Humoros vagy drámai dolgokat, szemléleteket és olyan helyzeteket, amiket jól ismerek, amiken keresztül tudok beszélni, szeretni. Van amikor valami úgy feszíti az embert, hogy filmet kell csinálni\" – tette hozzá.
Mint felidézte, az alaptörténet szerint egy jó anyagi és családi körülmények között élő, társadalmilag is megbecsült orvossal kollégája közli a hírt, hogy halálos beteg. Ennek következtében elhatározza, hogy magára haragítja gyerekeit, feleségét, anyját, hogy majd ne okozzon fájdalmat nekik, amikor el kell veszíteniük. Ám a történet végén, mikor már a számítások szerint rég halottnak kellene lennie, még mindig él, de már csak egy Práter utcai, málló falú albérletben, egyedül. Ekkor megpróbálja visszafordítani az életét, ami csak részben sikerül neki.
„Nem egy pesszimista kicsengésű film, de nyitott a vége\" – jellemezte a filmet a rendező. Megjegyezte, hogy szerinte a film dolga sokkal inkább az, hogy kérdést tegyen fel, semmint, hogy válaszokat adjon. Az alkotásban Kern András mellett szerepel Eszenyi Enikő, Elek Ferenc, Rajhona Ádám, Fesztbaum Béla, Majsai-Nyilas Tünde, Cserna Antal, Elekes Emma, Börcsök Enikő, Liptai Claudia, Törőcsik Franciska, Bereczki Zoltán és Szilasi Blanka is.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!