
2013. március 25., 08:362013. március 25., 08:36
A beszélgetés szüneteiben a közönség részleteket is megtekinthetett az említett alkotásokból, elsőként a Kertész Imre Nobel-díjas regénye, a Sorstalanság alapján készült, Koltai Lajos rendezte filmből. Dimény élete legszebb castingjának nevezete a film szereplőválogatását, amelynek felhívását Marosvásárhelyen vette észre.
Mint mondta, csak a próbafelvételen derült ki számára, hogy nem is akármilyen szerepet kaphat a filmben: Citrom Bandit alakíthatja, a főszereplő Köves Gyuri (Nagy Marcell) fogolytársát és megmentőjét. A próbafelvétel után nem kapott azonnal választ, a rendező ugyanis először meg akarta mutatni az anyagot Kertésznek, ezt követően választották ki a szerepre a filmben, amelyet az addigi legnagyobb szabású magyar filmként reklámoztak. A kolozsvári társulat tagja egyébként osztja Ingmar Bergman véleményét, aki szerint a színház a megértő feleség, míg a film jelenti a nagy kalandot, a pazarló szeretőt, Dimény szerint különleges élmény a kamera előtti játék. „A kedvenc színpadi szerepeim is közel állnak ehhez a fajta színészi játékhoz” – tette hozzá Dimény. Mint fogalmazott, „egygazdás színésznek” tartja magát, fontos számára, hogy együtt tudjon gondolkodni a rendezővel, hogy megbízhasson benne, tudnia kell ugyanis, hogy a felvételek során leforgattatja vele a jó változatot. A forgatókönyvet is mindig elolvassa, hogy egészben lássa maga előtt a történetet, hiszen a jeleneteket általában nem időrendi sorrendben forgatják le.
Szilágyi Andor Mansfeld című filmjébe a véletlennek köszönhetően került be: egy, a Sorstalanság stábjából ismert hölgy kérte meg, hogy vigye el a forgatókönyvet a filmben szintén szereplő Maia Morgensternnek Bukarestbe, a vonatúton pedig elolvasta a szövegkönyvet, és felkereste a rendezőt azzal, hogy szeretne játszani a filmben. A két évvel az 1956-os forradalom után játszódó történetben egy negatív figurát, Szautner hadnagyot alakította. Dimény elmondta, a reklámszerepektől sem riad vissza, mindenben kész játszani, amit vállalhatónak érez, de szappanoperában azért nem szerepelne. Emlékeztetett, Kulka Jánost például a Szomszédok miatt hosszú ideig nem keresték a filmrendezők, holott kiváló színművész. Vele A vizsga című 2010-es filmben volt alkalma együtt játszani. A közönség részleteket láthatott Corneliu Gheorghiţă szintén 2010-ben forgatott Europolis és Silviu Purcărete Valahol Palilulában című 2012-es alkotásaiból is, amelyekben Dimény Áron játssza a főszerepet. Purcărete első mozifilmjével kapcsolatban a színész elmondta: a rendező már a bemutató előtt borítékolta, hogy több kritikus színházszerűnek tartja majd az alkotást, de a közönség azt is megtudhatta, hogy Spanyolországban például sokkal jobban értették a humorát, mint a Karlovy Vary-i filmfesztivál közönsége.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.