Az alapsztori ennek fényébennem túl bonyolult: Johnny Blaze, a motoros akrobata éppenrátalálna fiatalkori szerelmére, amikor a pokoltrónörököse úgy dönt, nem vártovább, és elhatározza, hogy uralma aláhajtja a földet. Ehhez előbb azonban meg kell szereznie egyegyezmény kéziratát, amelyet száz éveegy vadnyugati település lakói a sátánnalkötöttek. Ekkor kell Johnnynak Szellemlovassáválnia, hogy megküzdjön a gonosz erőkkel.
Bár egyesek szerint Aszellemlovas a Marvel egyik legsikerültebb képregénye,a filmből ez nem jön át. Sőt határozottan olyanérzést kelt, mintha egy másik, szinténképregény alapján készült film, aConstantine, a démonvadász erőtlen remake-je lenne. Alapos történetet néhány geggel próbáltákfeldobni a szerzők, ám az, hogy a motor füttyszóraodaszáguld gazdájához, inkább blőd, mintvicces, az pedig egyenesen kínos, amikor a főhős arra akérdésre, hogy jól érzi-e magát,úgy válaszol: „Igen, bár a fejem ég egykissé”.
A műfajból adódóana film jelentős részét a számítógépeslátványtrükkök adják, ám ezen atéren sem erőltették meg túlzottan magukat azalkotók: a valamilyen homályos oknál fogva aföldet, levegőt és vizet képviselő hárombukott angyal raszta-punk-skinhead triója egyenesen ciki.
Színészi teljesítményrőlnem érdemes beszélni, Nicolas Cage jobban jártvolna, ha a film egész ideje alatt lángolókoponya imbolyog a nyakán a saját arca helyett, mertúgy még mindig kevésbé lenne égőa film. Mindez azonban a jelek szerint nem zavarja az alkotókat,a zárójelenet alapján ugyanis szinteborítékolható, hogy előbb-utóbb afolytatás is a mozikba kerül.
A szellemlovas (Ghost Rider). Amerikaifantasy-thriller, 2007. Rendezte: Mark Steven Johnson. Szereplők:Nicolas Cage, Matt Long, Peter Fonda. Értékelésaz 1–5-ös skálán: 2.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.