2012. január 27., 08:102012. január 27., 08:10
Éder Enikő az aradi teátrum mellett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze is. A néhány napja a magyar kultúra napja alkalmából az aradi Kölcsey Egyesület díjával kitüntetett Éder Enikő Különjárat – Dalok, szavak, találkozások című egyéni estjét 2010 októberében tűzte műsorára az Aradi Kamaraszínház. Az előadást azóta számos helyen játszotta az aradi művész, a többi között a szegedi Nemzetközi THEALTER Színházi Fesztivál keretében a szegedi Csillag börtön fogvatartottjai előtt, majd a Bethlen Gábor Alap által támogatott dél-erdélyi szórványvidéki turné kertében is Petrozsényban, Lippán, Pécskán, Zsombolyán és Újszentesen.
2011-ben Éder Enikő a IX. Gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházak Kollokviumán a legjobb női alakítás díját nyerte el Merteuil szerepéért, amelyet Heiner Müller Kvartett című darabjában alakított. A szegedi MASZK Egyesülettel együttműködésben készült produkció, amelynek női főszereplője az aradi művésznő, az idén a dél-romániai Pitestiben megrendezett Davila-Interfest Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztiválon elnyerte a zsűri interkulturális párbeszéd díját, a IX. Gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházak Kollokviumán pedig különdíjban részesült.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.