2010. május 25., 09:102010. május 25., 09:10
A program péntek délután indult két Liszt-díjas muzsikus, Oláh Kálmán és Klenyán Csaba koncertjével a Posticum kápolnájában. A nem túl népes hallgatóság igazi zenei csemegét hallhatott: a zongorista-klarinétos duó komolyzenei műveket, többek között J. S. Bach- és Bartók-kompozíciókat szólaltatott meg, improvizációs betétekkel fűszerezve. Ezt követően a Posticum előtti parkban folytatódott a fesztivál, ahol előbb az Egri János Kvartett lépett színpadra egy 12 éves vokális szólistával, majd pedig ifj. Szakcsi Lakatos Béla zenekara. A nap végén ismét Oláh Kálmán lépett fel, aki ezúttal hamisítatlan dzsesszt adott elő saját szextettjével.
Szombaton a nagykárolyi Collegium régizene-együttes nyitotta a sort a kápolnában, majd két énekesnő, Szőke Nikoletta és Kunovits Katalin varázsolta el a hallgatóságot. Előbbi a nevét viselő kvartettel, utóbbi pedig az egyik legjobb magyar gitárosnak számító Babos Gyulával és zenekarával lépett fel, roma folklór ihlette dzsesszt adott elő. Szombaton már sokkal nagyobb volt az érdeklődés a szabadtéri színpad körül, a hancúrozó gyermekek, a falatozó, söröző felnőttek majálisi hangulatot teremtettek. Érdekes színfoltot jelentettek a zene által odacsalogatott környékbeli Gábor cigányok, a kalapos, bajszos férfiak, színes szoknyás asszonyok és zajos lurkók szemmel láthatóan jól érezték magukat, fesztelenül vegyültek el a túlnyomó többségében magyar közönséggel.
A zárónap ismét klasszikus zenével, Huszár Emőke és Kristófi János koncertjével kezdődött, majd ismét a dzsessz vette át a főszerepet. A Chameleon Big Band lépett színpadra, utána pedig igazi sztárt láthatott a nagyérdemű, Tim Rise személyében. Az amerikai szaxofonos rendszeresen fellép a Rolling Stonesszal, melynek néhány dalát (Honky Tonk Woman, Satisfacion), dzsesszváltozatban Nagyváradon is előadta. Ezt követően a tehetséges nagyváradi gitáros, Báder Róbert Olivér első CD-jéről játszott el két szerzeményt a Balázs József, Balázs Elemér, Tim Rise, Norbert Márius, Báder Róbert Olivér összetételű alkalmi kvintett. A fesztivált a váradi dzsesszkedvelők által immár jól ismert Balázs Elemér Group zárta.
A rendezvényen a szervezők nemcsak minőségi zenével, hanem ingyenkolbásszal is kedveskedtek a közönségnek. A sört ez alkalommal pénzért mérték, ám a Posticum illetékesei ígérik: nyolc év múlva, amikor a létesítmény nagykorú lesz, az italt is ők állják.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.