Doom: reklámfilm szörnyekkel

Számomra tulajdonképpen rejtély, miért tartják egyes rendezők jó ötletnek a sikeres számítógépes játékok megfilmesítését. Emlékezhetünk, hogy a Streetfighter vagy A kaptár című filmek, amelyeket szintén népszerű játékok alapján alkalmaztak mozivászonra, jókorát buktak, hisz a történet maga meglehetősen blőd – ráadásul igencsak unalmas másfél órán keresztül nézni, ahogy a főhős mindenféle ronda szörnyet péppé lő. Hiszen a számítógépes játékok lényege épp az, hogy a néző egyben főszereplő is, és ő húzhatja meg a ravaszt, valahányszor felbukkan egy ellenfél.
Andrzej Bartkowiak ennek ellenére mégis úgy döntött, hogy filmre viszi a kilencvenes legendás szörnyirtós játékát, a Doomot, ám az eredmény itt sem több egy közepesnél rosszabb, B kategóriás akció-sci-fi-nél. A történet ugyanaz, mint a játékban: a nem túl távoli jövőben egy, a Marson berendezett kutatóbázison titokzatos szörnyek bukkannak fel, amelyek alaposan leamortizálják a tudományos személyzetet. A szörnyek kiirtását egy kommandós osztagra bízzák, és ezzel elkezdődik a száz percen át tartó hajtóvadászat, hipermodern fegyverekkel, fröcsögő vérrel és húscafatokkal.
Persze, lehet, hogy a célközönség tulajdonképpen azon bennfentesekből áll, akik már óvodáskorukban a First Person Shooter (szabad fordításban lövöldözés egyes szám első személyben) típusú játékokon szocializálódtak, és fanatikusan vonzódnak mindenhez, ami a műfajhoz kapcsolódik, de ez mégiscsak meglehetősen szűk csoportot jelent. Talán mégis inkább százperces reklámfilmnek tekinthető, amellyel azokat szeretnék megszólítani, akik eddig csak hallomásból ismerték a Doom-jelenséget: kedves néző, ha megveszi a játékot, ön is ugyanúgy szétlőheti az ocsmány szörny fejét, mint a filmbéli főhős, és ez kitűnő stresszoldó tevékenység. Erre enged következtetni a történet sivársága, no meg az is, hogy a szereplők jellemvilága nem lépi túl a számítógépes játékok kétdimenziós figuráiét.
Mégiscsak van azonban egy rész a moziban, amikor a rendező mintegy kikacsint a nézőre. A történet végén egyszer csak a főhős szemszögéből követhetjük az eseményeket: akár a játékban, ugyanúgy bukkan fel a fegyver csöve, ugyanúgy cserél tárat a főszereplő, és ugyanúgy küzd a szörnyekkel – ettől pedig valószínűleg szinte minden olyan nézőt kéjes borzongás tölt el, aki már töltött el napi nyolc órát három héten keresztül a számítógép előtt úgy, hogy a Doom vagy a Wolfenstein világában kalandozva percenként tizenöt szörnyet lőtt cafattá.
Ám ez a vizuális poén távolról sem elég ahhoz, hogy a film akár megközelítse azt az élményt, amikor az ember saját szobájában, a számítógép előtt ülve a Ctrl billentyű vagy a bal egérgomb megnyomásával kaszál rendet az ocsmány fejű kreatúrák és élőhalottak soraiban.

Doom. Amerikai akció-sci-fi, 2005, 100 perc. Rendezte: Andrzej Bartkowiak. Szereplők: Karl Urban, The Rock, Rosamund Pike. Írta: Wesley Strick, Dave Callaham. Kép: Tony Pierce-Roberts. Zene: Clint Mansell. Értékelés az 1–5-ös skálán: 2.