2011. június 09., 09:322011. június 09., 09:32
A kisfilmek egy-egy település múltját dolgozzák fel, népi hagyományokat mutatnak be, továbbá szóbeli visszaemlékezéseket rögzítenek. Az egyik alkotás a szatmárnémeti Kossuth-kert történetét vázolja fel, megrajzolva alapítója, Kiss Gedeon egykori városkapitány portréját is. Egy dokumentumfilm az 1970-es szatmárnémeti árvízről szól, egy pedig a megye egyetlen, pálinkát palackozó üzemét mutatja be. Több szól egy-egy község történelméről, továbbá az egyik film egy 17 éves naiv festőt ismertet meg az érdeklődőkkel. Amint Felician Poptól megtudtuk, a hagyományőrző igazgatóság kasszájából fedezték a forgatások kiadásait, a DVD-k sokszorosításával járó költségeket pedig a megyei tanács állja majd. Kereskedelmi forgalomba nem kerülnek ezek a filmek, azonban a kulturális intézményeknek – például könyvtáraknak, művelődési házaknak, illetve iskoláknak – juttatnak majd egy-egy csomagot. Az igazgató szerint várják az érdeklődők jelentkezését, akik térítésmentesen kaphatnak filmeket. A Krónika érdeklődésére elmondta: további öt dokumentumfilm forgatását tervezik, az alkotások pedig valószínűleg a jövőben magyar felirattal is kaphatóak lesznek.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!