
Fotó: A szerző felvétele
2011. január 12., 09:272011. január 12., 09:27
Hágó Nándor, a városi múzeum részlegvezetője lapunk kérdésére elmondta, a tárlat anyaga már régóta vándorol, és legutóbb a közeli magyarországi Nyírbátorban lehetett megtekinteni, ahonnan a nagykárolyi Szent László Közösségi Házba került. „Megközelítőleg két hétig látogatható ingyenesen a tárlat, amely eredetileg 28 tablót tartalmaz, de itt helyszűke miatt csak 21 került fel a falakra” – részletezte a muzeológus.
A tegnapi tárlatmegnyitón Bemről és a lengyel–magyar barátságról Németi János régész beszélt az egybegyűlteknek. Mint mondta, Szatmár megyében is él Bem apó emlékezete, ugyanis az 1849-es erdélyi csaták előkészítését megelőzően Bem Szatmárnémetiben is járt, és a partiumi megyeközponthoz közeli Szamoskrassón szállt meg az ottani Darvay-kúriában. Ennek emlékét ma márványtábla őrzi az ingatlan falán, az épületben Bem-emlékszoba található, a lengyel tábornoknak tavaly szobrot is emeltek a kúria előtt. A mostani kiállítás Bem életútját követi végig, részletes erdélyi csatakörképpel szolgál az érdeklődőknek, bemutatja a tábornok szülővárosának mai és korabeli állapotát, illetve beszámol hamvai hazaszállításáról a szíriai Aleppó kormányzóságból.
Az ízlésesen kivitelezett kétnyelvű, lengyel–magyar tablókon feltűnik Petőfi Sándor is, illetve több erdélyi színhellyel is találkozhat a szemlélődő. A tervek szerint a tárlat Nyíregyházára menet Szatmárnémetibe is ellátogat. A nagykárolyi tárlatot a városi múzeum, a Szent László Közösségi Ház, a helyi Szent István Kör és a Nagykárolyi Kulturális Központ szervezte.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.