
Fotó: Barabás Zsolt
A kamara- vagy stúdiószínházi előadások között a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Meggyeskert című produkciója is bekerült a 15., jubileumi Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába.
2015. március 10., 19:162015. március 10., 19:16
A Magyarország határain kívüli magyar színházak közül a szentgyörgyieket leszámítva csak az Újvidéki Színház társulata került be a versenybe a Bánk bán című produkcióval.
Rajtuk kívül még budapesti, miskolci, szombathelyi, debreceni, békéscsabai és kaposvári társulatok is fellépnek, de a tizennégy meghívott produkció között van Nagy József párizsi Jel Színházának Wilhelm-dalok című produkciója is, amelyet Tolnai Ottó versei inspiráltak, és amelynek egyébként Sepsiszentgyörgyön tartották az ősbemutatóját.
Csehov Meggyeskert című előadását egy orosz diák, Szardar Tagirovszkij vitte színre a Tamási Áron Színházban, aki jelenleg harmadéves rendező szakos hallgató a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.
A június 4. és 13. között zajló POSZT díszvendége ezúttal Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, a budapesti Nemzeti Színház társulatának tagja lesz. A találkozó budapesti sajtótájékoztatóján Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a POSZT megkerülhetetlen színházi esemény Magyarországon 2001 óta, a jubileum azt mutatja, hogy a találkozóra igény van.
Az idei válogatók, Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező a 2014. március 1. és 2015. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadásokból állították össze a versenyprogramot. Balogh Tibor elmondta, hogy összesen 235 előadás megtekintése után hozták meg döntésüket.
Semmilyen korlátozást nem szabtak a válogatásnál, így két társulat, a Nemzeti Színház és az Örkény István Színház két-két előadással is jelen lesz. Perényi Balázs hozzátette, hogy a fiatal tehetségeket szerették volna előnyben részesíteni a válogatáskor, és ezt tükrözi is a lista. Újdonságnak számít, hogy a válogatás nem konszenzussal született, a válogatók 8 előadást közös megegyezéssel, 3-3 produkciót pedig külön véleményük alapján választottak be a versenyprogramba.
Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke elmondta: két éve gondolkoznak a POSZT megújításán, és a folyamat közepén vannak. A fesztivál jövőjéről szólva kiemelte: céljuk, hogy a szakma nagy ünnepe legyen a találkozó és ne a versengésről szóljon elsősorban. Egy évad betetőzése lehet a POSZT – tette hozzá.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!