Hirdetés

Déjà Vu: a hibrid sci-fi

Közelkép Tudni akarja ön, mit eredményez, ha egy hollywoodi rendező összegyúrja az Időzsaru, a Különvélemény és az Idővonal című film alaptörténetét? Ha igen, nem kell mást tennie, mint elmenni a legközelebbi filmszínházba, és megtekinteni Tony Scott Déjà Vu című alkotását, amelyben nomen est omen alapon lépten-nyomon az említett három mű vonásai fedezhetők fel. Mindez azonban nem feltétlenül pozitívum, sőt.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. január 18., 00:002007. január 18., 00:00

A Déjà Vu szokványos akciófilmként indul, a nyitó jelenetben szemtanúi lehetünk, ahogy egy New Orleans-i komp több száz emberrel a fedélzetén felrobban. Közvetlenül a terrorakció után a tenger egy fiatal nő holttestét veti partra, ám úgy tűnik, ő nem a robbanás áldozata. Doug Carlin (Denzel Washington) nyomozó azonban úgy véli, mégis összefüggés van a két bűncselekmény között, és hamarosan egy olyan nyomozás kellős közepében találja magát, amelyben lehetősége adódik a legelképzelhetetlenebbre: megakadályozni egy már megtörtént bűncselekmény elkövetését.
Az alaptörténet bizonyos elemeiben Philip K. Dick novelláit (többek között a Különvéleményt) idézi, ám sajnálatos módon nem sikerült annyira hiteles és emberközeli sztorit faragnia belőle. Ehelyett a film egy részét homályos, és a legkevésbé sem meggyőző tudományos fejtegetések töltik ki a tér-idő kontinuum vélt vagy valós jellemzőiről, miután kiderül, hogy a rendőrség eszköztárába immár egy meglehetősen tökéletlen, ám működőképes időgép is bekerült.
És ha már Déjà Vu a film címe, és New Orleansban játszódik, maradjunk még a francia vonalnál: cherchez la femme, azaz keresd a nőt. Carlin nyomozóban nem csupán szakmai érdeklődést kelt a szépséges halott nő, ezért mindent megtesz azért, hogy a merénylet elkövetésén kívül az ő meggyilkolását is megakadályozza. Így aztán a film a közepesen jó romantikus akció-sci-fik sorát szaporítja, amely azt a klasszikus sci-fi-dilemmát feszegeti, hogy valóban lehetséges-e megváltoztatni a múltat, és ha igen, akkor az milyen kihatással van a jelenre. (Lásd még a Mennydörgő robaj című Ray Bradbury-novellát, valamint az abból készült filmet.) Mélyfilozófiai vagy etikai elemzésekre azonban senki ne számítson, ez a film nem erről szól. Mindenképpen említésre méltó azonban a terroristát játszó James Caviezel alakítása, akit a Passióban Jézusként láthattunk. Hátborzongató a kontraszt, az itt mutatott játék alapján ugyanis tényleg simán elhinnénk, hogy az általa megtestesített karakter bármikor képes lenne emberek százait lemészárolni.

Déjà Vu. Amerikai akció-sci-fi, 2006. Rendezte: Tony Scott. Szereplők: Denzel Washington, Paula Patton, Val Kilmer, James Caviezel. Írta: Bill Marsilii. Kép: Paul Cameron. Zene: Harry Gregson-Williams. Értékelés az 1–5-ös skálán: 3.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés