2010. június 04., 10:202010. június 04., 10:20
A Református Nagytemplom előtti téren felállított könyvutca sátrai mellett Somogyi Béla, a városi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke arról beszélt, hogy a könyvhét, amelyet 81 éve folyamatosan megrendeznek, olyan értéket képvisel, ami nem söpörhető el, biztos jövője van. Külön megemlítette az idén hatvanéves, Debrecenben megjelenő Alföld folyóiratot, amelyre – mint fogalmazott – nemcsak a város, hanem az ország is büszke. A sátrak mellett felállított színpadon a jelen levő alkotók – Kovács András Ferencen kívül Bodor Ádám, Csaplár Vilmos és Kukorelly Endre író, valamint Tóth Krisztina költő – műveiből mutattak be részleteket a Csokonai Színház művészei. Az Alföldi Nyomda sátrában évszázados kézi nyomógéppel helyi képzőművészek grafikáit nyomtatták ki, s ezekkel ajándékozták meg a látogatóit. A debreceni könyvhét nyitónapján a Méliusz-könyvtárban Jókai Annával találkozhatnak olvasói.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.