Hirdetés

Dalok útinapló helyett Harcsa Veronikáéktól

Kétállomásos erdélyi turné keretében mutatja be legújabb, Tell Her című lemezét a Harcsa Veronika dzsesszénekesnő és Gyémánt Bálint gitáros alkotta duó. A kortárs dzsessz és az improvizatív popzene jegyében született új, intim hangvételű album dalait csütörtökön a kolozsvári Atelier kávézóban, pénteken pedig a nagyváradi Moszkvában lehet meghallgatni.

Gyergyai Csaba

2017. február 15., 15:462017. február 15., 15:46

A mai magyarországi dzsessz-színtér két kiemelkedő tehetségű szereplője, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint gitáros a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszékén diáktársak voltak. Egyikük Brüsszelben, másikuk Oslóban tanult tovább, mégis egymás legfontosabb zenésztársai lettek. Együttműködésükhöz eddig hat lemez, valamint számtalan külföldi és hazai koncert kötődik.

A közös zenei palettán jól megfér egymás mellett a Harcsa Veronika Quartet hagyományosabb, dzsesszes világa, a Bin-Jip kísérletező elektronikája vagy kortárs magyar költők verseinek megzenésítése. Első duólemezük, a Nyugat-Európában is nagy sikert aratott Lifelover után tavaly jelent meg a Tell Her című album, melynek anyagát Harcsa Veronika zenei ötletei és szövegei nyomán közösen dolgozták ki, majd a végső hangzás megalkotásában a New York-i születésű producer, Jeremy Friedman volt a kreatív munkatársuk. A rendkívül személyes ihletettségű dalok egyaránt hordoznak magukban mélységet, felszabadultságot és humort – olvasható a lemezismertető sajtóanyagban. Az előzőhöz hasonlóan angol nyelvű dalokat tartalmazó album végére rákerült egy meglepetés is, a Vetettem violát című népdal feldolgozása.

„A Tell Her esetében jellemző volt, hogy nem belső monológokból, sokkal inkább párbeszédekből, megszólításokból születtek a dalszövegek, ezért éreztük találónak a címet. Nem annyira az úti élmények, inkább maga az állandó úton levés, zsizsegés és eközben a béke keresése inspirált, erről szó esik a lemezen” – nyilatkozta az album kapcsán Harcsa Veronika a Phenomenon.hu portálnak. A csütörtöki kolozsvári és a pénteki nagyváradi koncert 21 órakor kezdődik, a belépő 20 lejbe kerül mindkét helyszínen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés