Hirdetés

Czigány György volt a Belvárosi Szerdák vendége

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Bár Erdélyben leginkább rádiós műsorvezetőként, a Játék és muzsika tíz percben című sorozat házigazdájaként ismerik, ezúttal a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban költőként, zenészként mutatkozott be a jövőre nyolcvanadik életévét töltő Czigány György.

Máthé Éva

2010. április 30., 10:292010. április 30., 10:29

A Keresztelő Szent János-plébánia Belvárosi szerdák című rendezvényének állandó házigazdája, Markó Enikő hangsúlyozta: az erdélyiek számára sokáig a Kossuth Rádió jelentette a nagyvilágra nyíló ablakot. A műsorvezetők némelyike a kedvenceik közé tartozott.

A déli harangszó előtt sugárzott komolyzenei vetélkedőt is rengetegen kitartó figyelemmel követték. Ám ezúttal a mélyen vallásos érzelmű költőnek szólt a marosvásárhelyi meghívás. Czigány György a szintén magyarországi Simon Erika középiskolai tanárral érkezett, aki egyben a Kairosz Kiadó munkatársa, számos kötet szerzője. A Miért hiszek? című interjúkötet-sorozatának egyik kiadványában a Czigány Györggyel folytatott beszélgetését jelentette meg, Mikor a hervadás is hála címmel.

A két szerző több kötetét is elhozta a vásárhelyi találkozóra, ezekből olvastak fel, egymást kiegészítve meséltek gyermekkorukról, szülővárosukról, Szekszárdról, illetve Győrről, hitről, költőkről, zeneszerzőkről. Az est folyamán Czigány a tanulmányi ház kissé lehangolódott zongoráján egy Bach-művet is eljátszott a népes hallgatóságnak.

Czigány Györgyről még tudni kell, hogy a Budapesti Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát, több mint húsz verses- és prózakötete jelent meg. Húsz éven át vezette a Magyar Televízió művelődési szerkesztőségét. Többek között Ottlik Gézáról, Kodály Zoltánról, Weöres Sándorról készített portréfilmet. Batthyány Strattman László- és József Attila-díjas, érdemes művész, 2000-ben Pulitzer-életműdíjat, 2004-ben Stephanus-díjat kapott.

„A Játék és muzsika tíz percben 41 éven át volt hallható a Kossuth Rádióban – minden hétköznapon. Az talán túlzás, hogy egyesek miatta kezdtek szimfonikus zenét hallgatni. Az viszont kétségtelen, hogy az én életemben is komoly szerepet játszott. Több kollégával együtt vezettük a műsort, akik közül egyesek már nem élnek. Az én ötletem nyomán kezdtük el annak idején, és sosem gondoltam volna, hogy ilyen kíváncsisággal és szeretettel fogadják az emberek. A hallgatók érdeme, hogy ilyen sokáig életben maradt” – mesélte Czigány György, aki jelenleg a budapesti Katolikus Rádióban vezet minden hétköznap délben hasonló zenés vetélkedőt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés