Hirdetés

Csutak-adomány a Székely Nemzeti Múzeumnak

Négy olajfestményt és családi dokumentumokat kapott Csutak Vilmos (1878–1936) egykori múzeumigazgató unokájától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Vargha Mihály, az intézmény igazgatója lapunknak elmondta, Csutak Csaba Jászvásáron élő nyugalmazott operaénekes, a néhai múzeumőr unokája úgy döntött, a családi gyűjtemény egy részét a múzeumnak adományozza.

Bíró Blanka

2011. június 16., 08:272011. június 16., 08:27

A négy olajfestmény a Csutak család tagjait ábrázolja, a legértékesebb Balla József nagybányai festő munkája, amelyet 1942-ben Csutak Csaba kolozsvári főesperes feleségéről készített. Ez az alkotás a múzeum nagybányai gyűjteményében kap helyet, mondta el Vargha Mihály. A múzeum birtokába került ugyanakkor egy Csutak Vilmost és feleségét ábrázoló fénykép és egy négyoldalas levél, amelyet Csutak Vilmos fiai 1936-ban írtak a feleségüknek. Vargha Mihály hangsúlyozta, az adományt azért tartják nagyon fontosnak, mert idén Háromszéken Csutak Vilmos-emlékév van, a Mikó-kollégium előtt az idén ősszel szobrot is állítanak a néhai múzeumigazgatónak. „Nagyon kevés tárgyi emlékünk van Csutak Vilmosról, ezért is lényeges a múzeum számára ez az adomány” – szögezte le az intézmény igazgatója. Vargha Mihály elmondta, tervezik, hogy a közeljövőben emlékszobát rendeznek be a korábbi igazgatóknak, és abban ezek a tárgyak helyet kapnak. A sepsiszentgyörgyi múzeum egyre több adománnyal gyarapodik, az elmúlt időszakban a Munkácsy- és Kossuth-díjas Melocco Miklós szobrásznak  Kós Károlyról készült rajza került az intézmény tulajdonába, korábban egy veszprémi hölgy Gyárfás Jenő festőművész egy fiatalkori tanulmányát adományozta a múzeumnak, de adományként kaptak polgári és népi bútorokat is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés