Hirdetés

Csíki Játékszín: több volt a néző, mint tavaly

A nézők szerint Kosztándi Zsolt bizonyult a legnépszerűbb színésznek, a színésznőknél érdekesen alakult a mezőny, ugyanis a közönség a társulathoz az idei évadtól csatlakozó Kiss Borát nyilvánította a legjobbnak.

2012. június 26., 08:132012. június 26., 08:13


Elbúcsúzott a nyárra közönségétől a 13. évadját záró Csíki Játékszín pénteken. A színészek és a meghívottak jeleneteket, zeneszámokat adtak elő, ezenkívül évadértékelőt is tartott a társulat. Meglepetést is tartogattak a közönségüknek, hisz a zárójelenetben a társulat összes munkatársa színpadra lépett, hogy énekelve hívjon meg mindenkit a következő évadra.

Nem kellett az egyes jelenetek közti műfaji összefüggést keresni, ahogy Parászka Miklós színházigazgató megjegyezte, egyedüli összefűző szál a szeretet. Ezzel a hangulattal búcsúzott a társulat hűséges közönségétől, hiszen a válság ellenére ez az évad igazolta, hogy a színházi élet fellendülőben van. Nagyobb volt az előadások nézettsége, mint az előző évadban, sőt 998 visszajelző levelet kaptak közönségüktől – ennek alapján Parászka szerint pontos kiértékelőt lehet tartani.

Az öt bemutatóra, 152 előadásra 5667 bérlet kelt el, összesen több mint 36 ezer nézőt számoltak. Idén a Búzakalász bizonyult a legnépszerűbb előadásnak, 1629 pontot kapott, a Gazdag szegények 1443-at, a Tóték 1238-at és a Tudós nők 901-et. „Ha egy előadás a visszajelző nézőnknek nagyon tetszett, akkor 2 pontot kapott, ha tetszett, akkor 1-et, ha nem tetszett, akkor  mínusz 1-et” – vázolta fel a pontozás folyamatát a színház vezetője. Hozzátette, a műsorkínálat kidolgozásában továbbra is az a jelszavuk, hogy „színház mindenkinek”. 

A nézők szerint Kosztándi Zsolt bizonyult a legnépszerűbb színésznek, a színésznőknél érdekesen alakult a mezőny, ugyanis a közönség a társulathoz az idei évadtól csatlakozó Kiss Borát nyilvánította a legjobbnak. A szakmai díjakat is kiosztották, a színészek a legjobb háttérdolgozónak Pop Răzbuc Gyöngyvér fodrász-öltöztetőt találták, ő kapta a Kuliszszagyűrűt.

Az évad legjobb színművészének járó Hunyadi László-díjért való titkos szavazást nem kevesebb mint háromszor kellett megtartani, ugyanis Márdirosz Ágnes és Dálnoky Csilla kétszer is holtversenyben találtatott – emelte ki a voksoláshoz kötődő érdekességet a színház vezetője. Végül Dálnoky Csilla győzött, a jelenleg gyesen lévő színésznőnek a férje, színésztársa, Veress Albert vitte haza a kitüntetést.

A társulat természetesen a vendégszínészeket is köszöntötte, a Vaknyugat egyik főszereplőjét, Czintos Józsefet, valamint Kilyén Ilkát, aki nélkül – Parászka szavai szerint – nem jöhetett volna létre a Gazdag szegények című előadás.

Az évadzáró gálán a színészeken kívül a világot jelentő deszkákra léptek a társulat művészbarátai is: a hamarosan alakulásának 25. évfordulóját ünneplő Role együttes, de Kozma Attilát ezúttal egy német számokat előadó, a Rammsteinhoz hasonló rockegyüttes élén köszönhette a közönség. Veress Albert ismét bizonyított, hogy nemcsak színészként, hanem zenészként is bármikor megállná a helyét, hol a doboknál, hol nagybőgőn segítette az évadzárók immár megszokott vendégének számító Ráduj Gábor zongorista „munkáját”.

Szőcs Lóránt
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés