2009. május 12., 10:542009. május 12., 10:54
Budapesten ma foglalkozik ismét az RTL Klub és a TV2 országos kereskedelmi televíziók koncessziós díjának csökkentésével az Országos Rádió és Televízió Testület, az azonban még nem világos, hogy csak az RTL Klubot és a TV2-t, vagy az egész piacot közvetlenül érintő változatról dönthetnek.
Az MTI hírügynökség értesülései szerint formálisan ugyanis nem került le a napirendről az az indítvány, amely megfelezné a két társaság által fizetendő, 1,8-1,9 milliárd forintos összeget, de foglalkoznak azzal, az utóbbi időben ennél jóval nagyobb visszhangot kiváltó előterjesztéssel is, amely magát a számítási rendszert alakítaná át, fix összeg helyett a nettó árbevétel arányában határozná meg a kötelezettséget.
A tévék esetében 3,5, az országos rádióknál 10, míg a regionálisaknál és a helyieknél 7 százalékos arányt állítana be a javaslat. Az ORTT-nek akkor kellene kezdeményeznie a díj felülvizsgálatát, ha az új alapon számított összeg kisebbnek ígérkezne a jelenleg fizetettnél.
Mindkét megoldást bírálta a köztelevíziók menedzsmentje, hiszen az RTL Klub díja a digitalizációt szolgálja, a TV2-ét 70-30 arányban osztják szét a Magyar Televízió (mintegy 600 millió forint) és a Duna Tv (mintegy 300 millió forint) között. A két közmédium vezetői hétfői sajtótájékoztatójukon azt jelentették be: pereket indíthatnak, ha az ORTT csökkenti a két országos kereskedelmi tévé koncessziós díját.
„A díjcsökkentés törvényesség szempontjából sem állná meg a helyét. A támogatás nemcsak a ténylegesen kifizetett összegekre értendő, hanem támogatás lehet egy vállalkozás számára nyújtott bármely előny, így például az adókedvezmény, és ebben a vonatkozásban – szelektív – állami támogatásnak minősülne az ORTT által adott nagy összegű kedvezmény” – mondta Cselényi László, a Duna Tv elnöke.
Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke azt mondta, ha megfelelő jogi lehetőségek vannak, akkor az MTV csatlakozik a Duna Tv lépéséhez, hiszen szerinte „a konceszsziós díjak lefelezése kegyelemdöfés” a közmédiumoknak. Medveczky Balázs közölte, arra kérik a médiahatóságot, hogy álljon ellen a két kereskedelmi adó nyomásának, és álljon ki a közszolgálati médiumok normatív finanszírozása mellett.
Ha a testület megszavazza a koncessziós díj csökkentésére vonatkozó kérelmet, akkor az az MTV-nek mintegy 600, a Duna Tv-nek mintegy 300 millió forintos kiesést jelentene. Cselényi László azt mondta, ha ezt „elveszik tőlünk, a Duna Televízió képes összeroppanni”.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.