Hirdetés

Csaknem háromszáz néptáncos Mohácson

Csaknem háromszáz táncost és több ezer érdeklődőt várnak a 15. Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztiválra, amelyet szerdától szombatig tartanak a Duna-parti városban.

2011. augusztus 18., 08:222011. augusztus 18., 08:22

 Köveskuti Péter főszervező elmondta, hogy a tegnap elkezdődött rendezvényen kilenc együttes mutatkozik be: a fesztivál állandó résztvevői, a Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes, a Zora Néptáncegyüttes és a Sátorhelyi Folkműhely mellett idén hat külföldi csoport is lehetőséget kap a szereplésre. Láthatja a közönség az erdélyi Ardeleana Néptáncegyüttest, a török Beykoz, a grúz Lechkhumi, a bolgár Iskar, a macedón Kud Gerdan, valamint a japán Nagano Folklóregyüttest. A táncosok szerdán, csütörtökön és pénteken a Schneider művészeti iskola szabadtéri színpadán lépnek fel, és rendeznek táncházat, a szombati zárónapon pedig a főtéren parádéval, majd gálaműsorral búcsúznak a közönségtől. A külföldi együttesek tagjai négynapos vendégszereplésük keretében megismerik Baranya megye nevezetességeit és kirándulásaik keretében fellépnek Dunaszekcsőn, Pécsen, Pécsváradon, Sombereken és egyebek mellett Villányban is. Köveskuti Péter elmondta: a fesztivál Mohács testvérvárosi és a helyi együttesek külföldi kapcsolatainak köszönhetően jött létre, és a busójárás mellett olyan nívós, nagyszabású helyi esemény lett, amely nagyszámú látogató előtt nyújt bemutatkozási lehetőséget a meghívott együtteseknek és helyi csoportoknak. A mohácsi néptáncfesztiválokon eddig több mint száz együttes, köztük kilencven külföldi folklórcsoport lépett fel. Az együttesek huszonöt országból, főként Európából érkeztek, de Mohács vendégül látott már ázsiai és afrikai táncosokat is. A programok 2004 óta telt ház előtt zajlanak, a Szent István-napi ünnepséghez kapcsolódó menettáncos felvonulásra és a főtéri parádéra minden évben több ezer ember kíváncsi.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés