
Fotó: Biró István
2012. május 16., 08:062012. május 16., 08:06
Szép Gyula, a kolozsvári opera igazgatója kiemelte, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatását és Szőcs Géza kulturális államtitkár közbenjárását, amelynek köszönhetően megszervezhették az ünnepi eseményt. Mint mondta: a Nefmi megbízására a budapesti Végh Sándor Kamarazenei Központ még az év elején szobrászati pályázatot írt ki Kárpát-medencei alkotóknak, amelyre csaknem 40 pályamű érkezett be, a nyertes pedig a fiatal marosvásárhelyi képzőművész, Makkai István alkotása lett. Végh mellszobrának alkotója, Makkai István a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: a Szárhegyi Alkotóközpont jóvoltából februárban a Budapest Galériában vendégeskedett, itt formázta meg a nyertes büsztöt.
Gyenge Enikő, a Végh-központ vezetője elmondta: mivel megítélésük szerint nagyon színvonalas munkák érkeztek be a pályázatra, egy aradi nyomda felajánlásának köszönhetően albumot jelentettek meg azon művek fényképeivel, amelyek alkotói ebbe beleegyeztek, így az érdeklődők akár már csütörtökön megvásárolhatják a Végh Sándor 28 arca című albumot. Ennél is érdekesebb azonban, hogy a centenárium alkalmából a budapesti Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában megjelent az első magyar nyelvű Végh-biográfia, Löwenberg Dániel zongoraművész munkája, a Budapest Music Center (BMC) pedig a 10 lemezből álló, Végh in Hungary CD-sorozat első két korongját jelentette meg. A dupla albumon a Magyarországon fellelhető és technikailag használható Végh Sándor-felvételek szerepelnek: Beethoven Coriolan-nyitánya, Mozart Haffner-, Haydn üstdobpergése és Schubert nagy C-dúr szimfóniája. A nyolc másik korongon is ritkaságok lesznek, olyan külföldi felvételek, amelyek még sehol sem jelentek meg.
Jankó Zsolt, a csütörtöki hangverseny dirigense elmondta: olyan művek csendülnek majd fel, amelyek Végh Sándorhoz igen közel álltak, így Mozart-, Schubert- és Bartók-műveket hallhatnak majd az érdeklődők, Véghet ugyanis elsősorban e három zeneszerző szakértőjeként tartották/tartják számon. Eljátsszák ugyanakkor egy marosvásárhelyi zeneszerző, Szabó Csaba Kis erdélyi szvit című szerzeményét is, amelyet az alkotó Végh Sándornak ajánlott.
Szőcs Géza – aki Kelemen Hunor volt művelődésügyi miniszterrel együtt beszédet mond a csütörtöki eseményen – Szép Gyula által felolvasott levelében kifejtette: Végh Sándor – a Camerata Salzburg vezetőjének, az egykori Végh vonósnégyes, a Magyar Trió létrehozójának – nevét Magyarországon alig ismerik, míg nyugaton jól ismert – ott viszont sokan azt nem tudják, hogy magyar volt, legtöbbször osztráknak vagy svájcinak tartják. Béres Melinda hegedűművész, aki Végh tanítványa volt, felidézte a szigorú, mégis kedves és humoros öregurat, ahogyan ő megismerte a hegedűvirtuózt, tanárt.
A budapesti Művészetek Palotájában egyébként szombaton tartottak emléknapot a centenárium alkalmából, ahol a fent említett kiadványokat is ismertették. Június 4-én kezdődik egyébként a Müpában az a Végh Sándor nevével fémjelzett nemzetközi vonósnégyesverseny, amelyre 14 vonósnégyes jelentkezett, ketten más versenyek miatt visszaléptek, így 9 külföldi és 3 magyar formáció vesz részt a négyfordulós versenyben, amelynek díjkiosztó gálaestjére június 14-én kerül sor. Szőcs Géza a rendezvényen kiemelte: bízik benne, hogy a verseny jó keretet szolgáltat az épülő Végh-kultusznak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.