Hirdetés

A zene mint támpont: Bukarestben vendégszerepel a Kolozsvári Magyar Opera

•  Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

Fotó: Kolozsvári Magyar Opera

A Kolozsvári Magyar Opera társulata két előadással vendégszerepel a román fővárosban a Bucharest Opera Festival keretében. A produkciókat, Maurice Ravel A pásztoróra és A gyermek és a varázslatok című egyfelvonásosait Tompa Gábor rendezésében és Selmeczi György vezényletével június 26-án, vasárnap 19 órától láthatja, hallhatja a közönség.

Krónika

2022. június 21., 13:382022. június 21., 13:38

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója a vendégszereplés kapcsán felidézte, hogy a társulat 1860-ban lépett fel először Bukarestben, 12 opera-, operett- és balettelőadással, melyek között az operairodalom olyan jólismert címei is szerepeltek mint például Rigoletto, Trubadúr, Traviata és A Sevillai borbély.

„Az előadott művek közül néhányat ekkor látott először a bukaresti közönség. Volt olyan produkció, amelyen Alexandru Ioan Cuza fejedelem is részt vett és elismeréssel nyilatkozott a társulat teljesítményéről. Köszönetünket fejezzük ki a Bukaresti Nemzeti Opera vezetőségének az idei Bucharest Opera Festivalra való meghívásért!

Hirdetés

Ezúttal is kevéssé ismert, de rendkívül elismert műveket ajánlunk a közönségnek.

Maurice Ravel A pásztoróra és A gyermek és a varázslatok egyfelvonásosait Tompa Gábor rendezésében és Selmeczi György vezényletével tekinthetik meg” – idézi a Kolozsvári Magyar Opera közleménye Szép Gyula igazgatót.

Selmeczi György karmester kiemelte, hogy Ravel a francia zenekultúrának egy alapvetése, akinek életműve ahhoz a bámulatos felfedezéssorozathoz köthető, amelyik rájött a vokalitásban, de elsősorban a hangszeres zenében rejlő végtelen lehetőségekre. „Ravelt nem véletlenül tartjuk a hangszerelés legnagyobb mesterének, ő valóban szinte ínyenc módra merül el a hangszín-változatosság halmozásában. Ravel valóságos geométer, a szerkezeti szimmetria megszállottja. Életrajzi anekdoták sora szól arról, hogy ő tulajdonképpen a játékos óraszerkezetek bűvöletében élt. Édesapja a kétütemű motor feltalálója volt,

Idézet
Ravel otthonról hozta a bonyolult mechanikus struktúrák iránti fantasztikus elkötelezettségét. Ínyenc módra térképezte fel a hangszerek immanenciáját, azt, ami bennük rejlik, de a hangszínek egymásra hatását is, különböző hangszerek együttes hangzását.

Milyen új értéket hoz létre egy fagott és egy brácsa együtt hangzása, például. Ezerféle árnyalat és finomság bomlik ki művészetébe fokozatosan beépített felfedezéseiből” –vélekedett Selmeczi, hozzátéve, hogy Ravelnél a hangszerelés-művészete közel kerül egyfajta képzőművészeti gondolkodáshoz.

Tompa Gábor rendező kiemelte, hogy a két egyfelvonásos, A pásztoróra és A gyermek és a varázslatok műfajilag közel állnak hozzá, mert sajátos megjelenési formái egy feydeau-i dramaturgiának.

„A pásztoróra gyakorlatilag groteszk vaudeville, miközben sok az önéletrajzi elem is benne, míg A gyermek és a varázslatok egyfajta szürrealista látomás. Aki A gyermek és a varázslatokat látja vagy hallgatja, az rájöhet szülőként is, hogy egy megalapozott értékrendet kell átadnunk a gyermekeinknek, de ügyelnünk kell a módszerre. A nevelés legyen ember- és személyiségközpontú. (…) Azt hiszem, a zene nagyon nagy támpont itt. Annyira erős a forma, annyira precíz, hogy követni kell annak a szuggesztióját, a ritmusát. És ami nagy titka, mint a jó színháznak is, az az, hogy nagyon uralni kell az anyagot az énekeseknek, de ugyanakkor el kell rugaszkodni és játékosnak kell lenni. (…) Az igazi játék mindig a precizitáson alapszik, erre is a zene tanít meg minket a leginkább. (…) A két előadásnak egy díszlete van, mert a gyermek álmáról van szó. Számomra ez az előadás lényegében a szeretetről és a megbocsátásról szól” – idézi Tompa Gábort a közlemény.

A Kolozsvári Magyar Opera közönsége 2022. június 23-án, csütörtökön 19 órától tekintheti meg az előadás nyilvános főpróbáját,

melyre jegyeket online, valamint az intézmény jegypénztáránál hétfőtől péntekig 10 és 14 óra között lehet vásárolni. A jegypénztár előadások előtt két órával nyit. A bukaresti előadásra a tickets.operanb.ro oldalon lehet jegyeket váltani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés