Bukarest átadta Bocskai István fejedelmi botját Debrecennek

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Megérkezett Debrecenbe Bocskai István fejedelmi botja szerda délután, a jogart a Déri Múzeum kupolatermében helyezték el, ahol a Múzeumok éjszakájának kiemelt műtárgyaként láthatja a közönség.

MTI

2017. június 21., 18:342017. június 21., 18:34

2017. június 21., 18:382017. június 21., 18:38

„Történelmi pillanat, hogy újra Magyarországon látható a Bocskai-jogar" – mondta a helyszínen Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere. A Déri Múzeum fejedelmi jelképet szállító kisbusza fegyveres rendőri kísérettel szerda kora reggel indult Bukarestből.

A román rendőrök az ártándi határállomásig kísérték a járművet, onnan magyar rendőri felvezetéssel indultak tovább – mondta el az MTI-nek Dani János, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese, aki a kölcsönző Román Történeti Múzeum egyik munkatársával, az úgynevezett kurírral együtt kísérte az értékes szállítmányt az úton.

A Déri Múzeumba megérkezve a kurír helyezte el a jogart egy vitrinben, amelyet azonnal le is zártak. Mellette egy másik vitrinben már ott van Báthory István fejedelmi jogara is, a két ereklyét a múzeumok éjszakáján láthatja először a közönség.

A kupolateremmel szemben lévő Munkácsy-teremben pedig ismét együtt lesz látható a múzeumok éjszakáján Munkácsy Krisztus-trilógiája, miután a Golgota tulajdonosa hozzájárult, hogy – a kép körüli jogvita ellenére – néhány napra lehulljon a lepel az alkotásról.

A két fejedelmi jogar mellett így együtt láthatják majd az érdeklődők a három híres képet: a Golgotát, a Krisztus Pilátus előtt című alkotást és az Ecce Homót – jelezte Angi János múzeumigazgató az MTI-nek. Megjegyezte: mind a trilógia, mind a fejedelmi botok a jövő héten további három napon megtekinthetőek lesznek a múzeumban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson