2013. február 28., 15:012013. február 28., 15:01
A József Attila Színház rendszeresen vendégül látja határon túli magyar színházak társulatait, az idei a második évad, amikor a budapesti színpadra lépnek felvidéki, kárpátaljai, erdélyi társulatok egy-egy előadással - áll a budapesti teátrum közleményében.
Az elmúlt évadban a nagyváradi társulat Szigligeti Ede Liliomfi című darabját játszotta a József Attila Színházban. Az idei szezonban március első hetében két este két előadással mutatkozik be a társulat.
Az első este Friedrich Dürrenmatt svájci író A nagy Romulus című darabja, a nagyváradiak legfrissebb előadása látható, a társulat csupán s március 1-jei premiert tartja otthon, aztán a budapesti közönségnek mutatja be a világ számos színpadán sikerrel játszott történelmi komédiát. Az előadást Szabó K. István rendezésében láthatja a közönség.
A második este a kortárs angol drámaíró, Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című művét mutatja be Budapesten a társulat Theodor Cristian Popescu rendezésében. Az előadást a tavalyi évad második felében mutatta be a színház. A velencei festőnő, Galactia szerepében Ráckevei Anna látható; a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja, ezzel a szereppel mutatkozott be először a nagyváradi közönségnek.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.