
Fotó: Facebook/Temesvári Magyar Napok
Sikeresnek bizonyult a vasárnap este zárult, négynapos, gazdag programkínálatot felsorakoztató Temesvári Magyar Napok – a harmadízben tartott rendezvénysorozatot Kása Zsolt szervező értékelte ki a Krónikának.
2018. október 01., 16:082018. október 01., 16:08
Több mint harmincezren vettek részt a Demjén Ferenc koncertjével vasárnap este zárult Temesvári Magyar Napokon, amely nemcsak a bánsági város magyarságát, de a környékbeli más nemzetiségűeket, a románságot is megszólította – mondta el a Krónika megkeresésére Kása Zsolt szervező. Hozzátette, a bánsági városban élő és onnan elszármazott magyar családok, civil szervezetek, intézmények, vállalkozók és művészek közös rendezvényén nagyon jó volt a hangulat.
A Várbástya Egyesület által szervezett négynapos magyar ünnepségsorozat idén igazán változatos programot kínált a közönségnek, mindenki jól érezte magát.
– fogalmazott Kása Zsolt. Kifejtette, a tavalyi rendezvényhez képest a legfontosabb újítás, hogy a harmadízben tartott magyar ünnep négynaposra bővült, első ízben tartották a nyitányt a román operában, valamint új helyszínt is bevontak: a Jenő herceg téren is tartottak gyermekfoglalkozást, és egy színpadon kisebb koncertek várták a közönséget.
Fotó: Facebook/Temesvári Magyar Napok
Kása Zsolt úgy értékelt,
Temesváron tizenöt ezres lélekszámú a magyarság, a lakosság mintegy 5 százaléka – Kása Zsolt szerint a magyar napok résztvevőinek általában jóval több mint fele magyar, Magyarországról is nagyon sokan érkeztek, és ami fontos, temesvári specifikumnak számít, hogy Délvidékről is rengetegen eljönnek rendezvényre: Zentáról, Magyarkanizsáról és Csókáról.
A magyar napok alatt kulturális eseményekben sem volt hiány, színházi előadások várták a nagyérdeműt és két napig láthatták az érdeklődők a Debreceni Irodalom Háza interaktív, Rejtő Jenőről szóló kiállítását. Amint a debreceni intézmény közölte, a REJTŐzködő Irodalom című tárlatot közel kétszázan tekintették meg a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. „Van egy igazi nevem, és van egy álnevem. Egyiket sem tudom pontosan” – ez a Rejtő-idézet volt a mottója a tárlatnak, amely az író egyik életrajzi momentumát alakítja legendává.
„Reich Jenő, P. Howard, Gibson Lavery, Rejtő Jenő. Négy név, egy igazi és három ál, rejtőzködés gyanánt. Igazából egyikről sem tudunk túl sokat. Ki lapulhat e nevek mögött? Milyen ember, író alkotott két évtized alatt közel félszáz regényt, akire ráaggattuk a magyar ponyvairodalom legnagyobb alakjának címkéjét? Ezekre a kérdésekre keressük, és találhatja meg a közönség a választ egy szórakoztató nyomozás kíséretében a Debreceni Irodalom Háza időszaki kiállításán” – írták a tárlat ajánlójában.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!