
2009. november 17., 10:332009. november 17., 10:33
A 12. alkalommal megrendezett filmes versenyen az erdélyi színészekkel erdélyi helyszíneken forgatott film három alkotással verseng, hogy megszerezze a 2008 legjobb filmjének járó díjat. Peter Strickland, a film író-rendezője a legjobb rendezőnek járó díjért versenghet többek között az idei év egyik legígéretesebb alkotása, a Moon (Hold) című sci-fi rendezőjével, Duncan Jonesszal, míg a címszerepet játszó Péter Hilda, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésznője a legjobb első filmes színésznő díjáért versenyez majd.
A 2008-ban bemutatott Varga Katalin számos fesztiválon bemutatkozott már, több díjat nyert. Többek között a film hangmérnöke, Kovács György nyerte az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál kiemelkedő művészi teljesítményért járó Ezüstmedve-díját. Szintén Kovács Györgyöt jutalmazták a november 5-én lezárult mumbai filmfesztiválon, ahol a zsűri különdíjában a film operatőre, Győri Márk is részesült.
Az alkotás képi megoldásainak és hanghatásainak egyensúlyát, és művészi megoldásait egyébként is sok kritika elismerte. A rendező-forgatókönyvíró, a brit Peter Strickland első filmjét alacsony költségvetéssel forgatták, többek között ez volt az egyik oka annak is, hogy a film Erdélyben készült. A Varga Katalin egyébként jelenleg többek között az Európai Filmdíjak jelöltjeinek listáján is szerepel.
A Független Brit Filmdíjakat 1998 óta osztják ki minden évben a legjobb független brit, illetve brit közreműködéssel készült filmek alkotóinak. A szemle jelenleg a legfontosabb angliai filmfesztivál a BAFTA-díjak után.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.