Hirdetés

Bozsik Yvette Gyergyószentmiklóson rendez

„Azt is mondhatnám, hogy hazajövök, ha arról van szó, hogy Gyergyószentmiklósra kell jönni” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Bozsik Yvette Kossuth-díjas mozgásművész, a róla elnevezett budapesti társulat vezetője. Az utóbbi években ugyanis a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznak nem volt olyan rendezvénye, amelyen a népszerű mozgásszínházi társulat ne jelent volna meg legalább egy fellépés erejéig.

Jánossy Alíz

2009. április 22., 10:442009. április 22., 10:44

Béres László színházigazgató szerint az évek óta tartó jó kapcsolat következménye, hogy Bozsik Yvette elvállalta az évad utolsó bemutatójának rendezését. Az április 30-án bemutatásra kerülő Játszótér című mozgásszínházi produkció próbafolyamata lényegében még múlt év októberében elkezdődött azon a műhelygyakorlaton, amelyet a népszerű mozgásművész tartott a dance.movement.theatre nevű fesztiválon.

A tényleges munkát azonban két héttel ezelőtt kezdte el a társulat Vislóczky Szabolcs táncművész, Bozsik Yvette megbízottjának irányításával, néhány napja azonban már a világszerte ismert művész vette át a munkálatok irányítását. „Hihetetlen emberi háttérrel rendelkezik ez a társulat, öröm ilyen csapattal együtt dolgozni” – hangoztatta Bozsik Yvette, kifejtve, hogy sehol nem tapasztalta még azt a pozitív hozzáállást a munkához mind a színészek, mind a kisegítő személyzet részéről, mint a Figura Stúdió Színháznál.

Bozsik Yvette Játszótér című előadását egy Kenneth MacMillan- és Nizsinszkij-koreográfia inspirálta, zenéjét Yonderboi és Philippe Heritier írta, a díszletet régi díszletek elemeiből válogatták össze, a jelmezek egy részét a művésznő társulata adományozta a Figurának. Az előadás során gyerekruhába öltözött felnőttek játszadoznak egy játszótéren, amelyről később kiderül, hogy lényegében egy elmegyógyintézet.

Az előadás során – Bozsik Yvette munkamódszerének köszönhetően – olyan improvizatív elemek is megjelennek, amelyeket adott témára – játszótér, tengerpart, gyermekkor – a színészek dolgoztak ki. Az ápolónő szerepében Bartha Borókát, ápolóként Szabó Eduárdot láthatjuk, az ápoltak szerepét pedig Barabás Árpád, Máthé Annamária, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér, Gazdag Erzsébet, Veres Előd és Flórián Róbert Szabolcs játssza.

A produkció főpróbáját április 29-re, a Tánc Világnapjára tervezik. A Figura Stúdió Színház a Bozsik Yvette rendezte mozgásszínházi produkcióval lép fel május 19-én Székelyudvarhelyen a Tánc tavasza nevű fesztiválon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés