
Megvásárolja a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a színházi kamaratermet, döntötték el legutóbbi tanácsülésen. A helyiséget jelenleg is a helyi Tamási Áron Színház használja, az épület a Proiect Covasna Rt. tulajdonában van, a cég kereste meg az önkormányzatot az eladási ajánlattal, majd több egyeztetés után eldöntötték, hogy a város megvásárolja az ingatlant, ezáltal is bővítve a kulturális infrastruktúrát.
2013. december 16., 19:272013. december 16., 19:27
Korábban felmerült, hogy a színház bankhitelt vesz fel, hogy megvegye a termet, amelyért évek óta bért fizet, ám a sepsiszentgyörgyi önkormányzat végül úgy döntött, a város költségvetéséből fizetik ki a vételárat. Az ingatlanért több mint 600 ezer lejt fizetnek.
Az egykori Művész mozi épületének korszerűsítésére már korábban 100 ezer lejt különített el az önkormányzat, az ingatlanba az Andrei Mureşanu Színház költözik át, így megoldódnak a kulturális intézmények székházgondjai. A képviselők ugyanakkor 176 500 lejjel kiegészítették a Tamási Áron Színház költségvetését, ez az összeg az utolsó negyedév kiadásait fedezi.
Amint arról beszámoltunk, az év elején az önkormányzat 4,9 millió lejes költségvetést hagyott jóvá a színháznak, ebből 3,6 millió lej a város támogatása, a többi a színház előirányzott saját bevétele. Az önkormányzat júniusban egy bankkölcsön felvételét hagyta jóvá a színháznak, akkor 400 ezer lej hitelt vettek volna fel a Reflex fesztivál megszervezése után maradt adósságaik és a szerződéseik utáni áruforgalmi adó kifizetésére. Ezt a határozatot időközben hatályon kívül helyezték, mert a bankok csak beruházásra adhatnak kölcsönt a közintézményeknek.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!