
Bogdán Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hegedűs a háztetőn című előadásának főszerepében
Fotó: Biró István
Kiváló Művész díjjal tüntette ki Bogdán Zsolt András Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét Magyarország kormánya március 15. alkalmából.
2020. március 15., 18:332020. március 15., 18:33
2020. március 15., 19:422020. március 15., 19:42
„Kicsit mindig úgy érzem egy-egy rangosabb kitüntetés vagy díj után, hogy jó volna elbújni, egyedül lenni, hogy soha senki meg ne tudja. Ha támadnak, sajnos gondolkodás nélkül visszatámadok. Ha méltatnak, rögtön kétségek gyötörnek, nem tudok mit kezdeni vele.
– értékelte a Magyarország Kiváló Művésze elismerést a Krónika megkeresésére a díjazott.
Bogdán Zsolt Csíkszeredában született 1964. december 23-án. 1990 és 1994 közt végezte Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát. 1994. szeptember 1-jétől a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, jelentős számú színházi és filmszerep megformálója. Számos szakmai elismerést kapott – nem egyszer ítélték neki oda a Román Színházi Szövetség (UNITER) elismerését.
2002-ben ismerték el Jászai Mari-díjjal, a legjobb férfialakításért járó UNITER-díjjal pedig 2004-ben a fiatal Faustus szerepéért. Szintén 2004-ben kapta meg a román kulturális és vallásügyi minisztérium Kulturális Érdemrendjét. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, a legjobb férfi főszereplőnek járó UNITER-díjat 2011-ban újra megkapta a Suttogások és sikolyok című előadásban nyújtott szerepéért, az Érdemes Művész díjat pedig 2012-ben.

Demény Attila kolozsvári zeneszerzőt, zenei rendezőt, operarendezőt, karmestert, zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagját is Erkel Ferenc-díjjal tüntette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.
szóljon hozzá!