Bocskay Vince erdélyi szobrászművész munkáiból nyílt kiállítás Szoboremberek címmel szerdán Budapesten, a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.
2016. december 15., 12:022016. december 15., 12:02
„Alkotói tevékenységem során érdeklődésem középpontjában mindig az ember áll, még olyankor is, amikor néha elvont formákat jelenítek meg\" – olvasható a művész ars poeticája a galéria MTI-hez eljuttatott közleményében. Bocskay Vince 1949-ben Szovátán született, tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végezte, diplomája megszerzése után Szovátán kezdett rajzot tanítani. 1976 és 1981 között a Marosvásárhelyi Műhely tagja, 1977 óta kiállító művész. A Magyar Művészeti Akadémia 2011-ben választotta soraiba.
A főiskolán, majd pályakezdőként is a kisplasztika volt önkifejezésének fő iránya. Már korai alkotóévei alatt megtalálta saját hangját, amely a groteszk ábrázolásmódban teljesedett ki. A groteszkség számára eszköz, amellyel az ember valódi mivoltát kívánja kifejezni, azt az igazi arcot, amelynek vonásait nem akarják megmutatni a világnak – írták a szervezők.
A művész szerint a groteszkség minden emberben benne rejlik, éppen ezért jelenti ez a vonás számára azt a megformálásra érdemes témát, amely egy személyesebb, rejtett oldalát tárja fel modelljeinek. Szobrait főként agyagból és bronzból készíti, ám a rendszerváltás után lehetősége nyílt nagyméretű, köztéri szobrok létrehozására, amelyekkel Romániában és Magyarországon is lehet találkozni.
Munkásságának jelentős részét képezi az erdélyi történelmi személyiségek és események megörökítése; megalkotta többek között Petőfi Sándor, Mikes Kelemen, Sütő András és Márton Áron püspök portrészobrát is. Munkásságát Pro Cultura Hungarica díjjal és a Magyar Művészetért díjjal ismerték el. A kiállítás 2017. január 13-ig tekinthető meg.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!