2010. február 15., 08:562010. február 15., 08:56
Kelemen Hunor megköszönte Csíkkarcfalva polgármesterének az együttműködést, aki átadta a számítógéptermet a könyvtárnak.
„Az internet a kultúrában is nagyon fontos, általa olyan információkhoz juthatunk, amelyeket más úton nem érhetünk el” – fogalmazott a miniszter, aki szerint a tárcának támogatnia kell a hasonló alapítványok kezdeményezéseit, mivel bizonyos programokat nem finanszírozhatnak állami pénzekből. Jelenleg 19 Hargita megyei település csatlakozott a Biblionet rendszerhez. Ezen települések könyvtárai összesen 87 számítógépet, 20 nyomtatót és 20 szkennert kaptak a program keretében.
A megye szóban forgó könyvtárainak 30 alkalmazottja vett részt képzésen, amelyen a rendszer kezelését sajátíthatták el. Mindez 368 ezer lejbe került. Január folyamán a Biblionet szolgáltatásait 3500 alkalommal vették igénybe a megyében.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.