„Gazdagok vagyunk, mert vannak saját kortárs alkotóink” – átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat

„Életművet és életet nem lehet szétválasztani” – mutatott rá Kós Károlyt hozva fel példaként. Erdélyben természetes, hogy a jelentős szellemi teljesítmény kötelező módon közéleti érdemekkel is párosul.

„Nem mesélek, dicsérni fogok” – kezdte laudációját a Szilágy Istvánt méltató Karácsonyi Zsolt költő, akit Pista bácsi külön megkért arra, hogy ne meséljen sokat. A Helikon folyóirat főszerkesztője kijelentette:

„Az életmű már most is kerek egész, de korántsem lezárt út. Az újabb mű, az újabb, életre szóló mondatok sora már felsejlik a lápon túli ködök sűrűjéből. Nem csak a díjat alapítók, ám remélem: egész Erdély díjazza most, a bordáink mögött meghúzódó Katlanváros vadabb, vagy alig érzékelhető, mélyebb rezdüléseivel. Isten éltesse Szilágyi Istvánt! Szívből gratulálok, Pista bácsi!” – zárta laudációját Karácsonyi Zsolt.

„Nem kíméli a nézőt”

A Tompa Gábor színházrendezőt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját méltató Kelemen Hunor szövetségi elnök hangsúlyozta, négy évtized munkásságát kell összefoglalnia úgy, hogy ha túl közelről nézi, túl kevés látszik belőle, és elvész a lényeg. „Ha meg túl messzire megyek, hogy legyen kellő rálátásom, ha nagyon eltávolodom, akkor meg annyira hatalmas és részletgazdag a kép, hogy pár percben leírhatatlanná válik” – mondta.

A néző nem ússza meg. Nincs olcsó szórakoztatás, nincs előre gyártott magyarázat, szájba rágott értelmezési kulcs. Az utolsó mondat mindig a nézőé, a mágia részesévé teszi, de a szabadságát nem veszi el” – jellemezte Tompa rendezői munkásságát a méltató.

A kolozsvári színházigazgató egyik hatalmas emberi és művészi erénye a türelem, vélte Kelemen. „A belső, saját magával szembeni türelem. Ha valamire nincsen elkészülve, vagy nem adottak a körülmények, nincs megfelelő szereposztás, ha az ő nagyon magas mércéjével mért elképzelésének a hibátlan megvalósítását bármi akadályozza, akkor türelmesen vár. Ha szükséges, akkor éveket, mert az alkotásban nincs kompromisszum” – hangzott a méltatás.

Az elveszett haza

Az irodalom kategóriában díjazott Lövétei Lázár László költőt méltató Markó Béla kijelentette: Lövétei költészete késélen egyensúlyozik a pátosz és irónia közt. Alkalmi verseit „ugyanaz az úr rendelte, aki minket idevezetett”.

amely olyan jelentős elődök költészetét is meghatározza, mint a látszólag szintén bukolikára hajló Áprily Lajos. Lövétei talán otthonosabb a tájban, mint Áprily, de ő is az elveszett hazát keresi. (…) Az otthon még nem haza, csak hazapótlék” – fogalmazott Markó.

„Ujvárossy egy tevékeny művész, „annyira tevékeny, hogy most is dolgozik” – jelentette ki viccesen, arra utalva, hogy a grafikus nem tudta személyesen átvenni a díjat.

A sétatéri Kaszinóban tartott gálán a díjazottak Sánta Csaba erdélyi magyar szobrász kisplasztikáit vehették át. A magyar kultúra napi ünnepi rendezvény zárásaként Bogdán Zsolt kolozsvári színművész Bartis Attila marosvásárhelyi születésű író, fotográfus novelláiból összeállított nagy sikerű előadását láthatta a népes közönség.