Hirdetés

Berlinale: román film kapta az Arany Medvét

Călin Peter Netzer rendező Poziţia copilului (A gyermek fekvése) című filmje kapta a legjobb alkotásnak járó Arany Medvét, egy roma család kálváriáját feldolgozó bosnyák dráma, az Epizoda u zivotu beraca zeljeza (Epizód egy vasgyűjtő életéből) pedig a zsűri nagydíját, egy Ezüst Medvét a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.

2013. február 17., 12:382013. február 17., 12:38

A román dráma pénteken elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is, a kritikusok azon kevés film között emlegették, amely kiemelkedett az amúgy gyengének tartott idei mezőnyből.

A dokumentarista jellegű alkotás – amely az első román film, amely elnyerte az Arany Medvét – a román felső osztály erkölcsi állapotáról, valamint az igazságszolgáltatás és a rendőrség működéséről ad látleletet. A történet középpontjában egy gazdag asszony áll, aki minden eszközt, mindenekelőtt a megvesztegetést bevetve próbálja megmenteni a börtöntől fiát, aki gyorshajtással halálos balesetet okozott. A fesztivál történetében gyakran előfordult, hogy a FIPRESCI-díjas alkotást a Berlinale zsűrije is kitüntette, például 2011-ben Tarr Béla A torinói ló című filmje a FIPRESCI-díj mellett elnyerte a filmfesztivál zsűrijének nagydíját is.

Tim Robbins adta át a zsűri nagydíját az Epizoda u zivotu beraca zeljeza című alkotás rendezőjének, Danis Tanovicnak. A bosnyák filmes 2002-ben Oscar-díjat nyert Senki földje című háborús drámájával. A megrázó alkotás főszereplője, Nazif Mujic lett a legjobb színész, a bosnyák alkotás így duplázott. A filmben saját magát alakító Nazif Mujic azokat a napokat „éli újra” a mindössze 17 ezer euróból forgatott drámában, amikor azért harcolt, hogy felesége orvosi ellátásban részesüljön, miután magzata elhalt a méhében. A legjobb női alakítás díját Paulina García, a Gloria című chilei film főszereplője nyerte el, a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvével David Gordon Greent, a Prince Avalanche című film alkotóját tüntették ki. A mű két főszereplője Paul Rudd és Emile Hirsch.

A fesztivál idén is „teltházas\" volt: a szervezők szombati tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló csaknem összes jegy elkelt, ezzel a Berlinale továbbra is a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja több százezer nézővel. A rangos mustra idén sem szűkölködött a híres vendégekben, a német fővárosba látogatott mások mellett Matt Damon, Hugh Jackman, Anne Hathaway, Isabelle Huppert, July Delphy, Holly Hunter és Jane Campion, valamint Juliette Binoche, a már említett Geoffrey Rush, Catherine Deneuve és Jude Law. A színvonal azonban hagyott némi kívánnivalót maga után, a kritikusok a versenyszekcióban szereplő több filmmel is elégedetlenek voltak, némelyiket kifejezetten rossznak nevezték. Bírálatok szerint kevés világpremier jutott az idei mustrára, a versenyfilmek közül csak három ünnepelte bemutatóját a német fővárosban.

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés