Szeptember 17-ig újíthatják meg tavalyi bérleteiket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nézői, eddig az időpontig őrzi meg az intézmény megszokott helyüket.
2013. augusztus 12., 17:452013. augusztus 12., 17:45
Az intézmény közleménye kitér arra, hogy augusztus 15-től on-line, a www.biletmaster.ro honlapon is meghosszabbíthatják bérletüket a Tompa Miklós Társulat 69. évadának előadásaira az érdeklődők. Az új szolgáltatás mellett természetesen a színház jegypénztárában is válthatók, illetve hosszabbíthatók bérletek. A Kultúrpalotában lévő jegyiroda augusztus 27-től várja az érdeklődőket.
A naphoz kötött bérletek mellett továbbra is beszerezhetőek a 4, 6 és 8 egységes Szabadbérletek. Ezeket főként azoknak a nézőinknek ajánlja a teátrum, akiknek kötött napi programja nem teszi lehetővé egy, a színház által közölt napon történő színházlátogatást. On-line bérletváltás esetén az e-mail-en kapott utalványt ki kell nyomtatni és a Kultúrpalota jegyirodában beváltani.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!