2008. december 05., 10:412008. december 05., 10:41
Molnár Ferenc Az ördög című drámáját, amelyet Goethe Faustja ihletett, és amelynek frakkba öltözött Mephistója egy 20. századi szerelmi háromszög szereplője, a vásárhelyi egyetem végzősei adják elő. A produkciót Balikó Tamás színművész-rendező, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, a Kaposvári Színházművészeti Egyetem tanára viszi színre. Schiller Ármány és szerelem című klasszikus drámájából készült előadásával szombaton a Pécsi Janus Egyetemi Színház vendégszerepel marosvásárhelyi egyetem stúdiótermében.
A december 9–12. között megrendezett Stúdió Fesztiválon bukaresti, kisinyovi, kolozsvári, jászvásári és kaposvári színiiskolák találkoznak a marosvásárhelyi diákokkal és oktatókkal, hogy párbeszédet folytassanak a színházművészeti képzés ideális szervezéséről. Az intézmények diákjai egy-egy vizsgaelőadással is bemutatkoznak a szakmai zsűri előtt. A vásárhelyi egyetem interkulturális dramaturgia témában december 12–14. között nemzetközi színháztudományi konferenciát rendez, ahol közel ötven szakember tart előadást. A zenepedagógia szak tanárai és diákjai december 13-án adventi koncerttel lépnek fel az egyetem stúdiótermében.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.