
Kedden 20 órától a Békéscsabai Jókai Színházban a kortárs román drámaíró, színész-rendező Theo Herghelegiu Tündéri című drámáját mutatja be az Aradi Kamaraszínház a házigazda teátrummal és a szegedi MASZK Egyesülettel koprodukcióban.
2013. október 07., 16:532013. október 07., 16:53
Az eredetileg prózai darabot az alkotók „minimál-szürreál musicalként” játsszák, Harsányi Attilával, Tege Antallal és Zsíros Lindával a főszerepben. Az előadás zenéjét Éder Enikő és Borsos Pál szerezte, koreográfus Zsíros Linda, rendező Tapasztó Ernő.
A produkciót kísérő zenekar tagjai: Borsos Pál, Éder Enikő és Cosmin Harbei. A „minimál-szürreál musical” ősbemutatóját a társulat július 27-én a 23. Thealter Fesztiválon, a Szabad Színházak Nemzetközi Találkozóján tartotta, az aradi bemutatóra október 23-án kerül sor, de előtte az előadás részt vesz október 14-én a székelyudvarhelyi dráMA Kortárs Színházi Találkozón, amelyet az idén immár hatodik alkalommal szerveznek meg. „A Tündéri című dráma alapszituációja két férfi evilág és túlvilág közti egyensúlyozása, a bezártság, egymásra utaltság, kiúttalanság útvesztőjében, amely az álomvilágba menekülés lehetőségét kínálja, a nyitott szemmel álmodást, mint a valóság egyik túlélési esélyét. Ahol ők vannak, ott nincs senki más. Így tudják ők. Egyikük mégis talál egy nőt. Ráadásul nem akármilyen nőt, mert ez a nő egyszerűen nem kerülhetett oda” – olvasható a produkció ismertetőjében.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!