
Fotó: uniter.ro
Bejelentette jelöléseit a Román Színházi Szövetség (UNITER) a 2020-as évre vonatkozóan: azokat az előadásokat vették figyelembe, amelyek tavaly január 1. és december 31. közt, a pandémia miatt igencsak takaréklángon működő időszakban születtek.
2021. május 27., 13:212021. május 27., 13:21
A hazai színházi szakma legjelentősebb elismeréseit 29. alkalommal fogják majd átadni, a válogatást színikritikusokból álló zsűri végezte: Oana Cristea Grigorescu, Claudiu Groza és Cristina Rusiecki.
A legjobb díszlet kategóriában jelölték Andu Dumitrescut, aki a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pool (no water) című, filmes előadásának alkotója volt. Szintén ebben a kategóriában szerepel a jelöltek között Helmut Stürmer rangidős díszlettervező, aki a Tompa Gábor által a temesvári Mihai Eminescu színházban rendezett Rinocéroszok című előadás díszleteit tervezte.
aki a kolozsvári Reactor független színházi műhely Toate lucrurile pe care mi le-a luat Alois (Mindaz, amit Alois elvett tőlem) című produkciójában szerepelt.
Egy magyarországi kortárs szerző, Egressy Zoltán darabja is bekerült a román színházi szakma érdeklődésének homlokterébe: az erdélyi magyar társulatok által már játszott, Portugál című darabot ezúttal a Botoșani-i színházban rendezte meg Vladimir Anton, a női főszereplőt, Alexandra Vicolt is UNITER-díjra jelölték.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!