2012. április 02., 08:382012. április 02., 08:38
Tőkés László EP-képviselő beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt feltárásának kérdése nem tudományos tárgy, hanem harc, amelyet tovább kell folytatni. Fontos, hogy Magyarországon is vigyék dűlőre az átvilágítási kérdést, megfelelő módon és megfelelő hangsúlyokkal a megújuló társadalom érdekében.
Tőkés László szólt arról is, hogy a kommunizmussal megalkuvó magatartásra oktatták a teológiákon a leendő lelkészeket.
Hozzáfűzte, ez is közrejátszott abban, hogy a rendszerváltás után óriási volt a lelkészhiány, 15 év alatt sikerült csak betölteni a státuszokat a püspökségében. Demeter Szilárd író, Tőkés László központi irodájának vezetője Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című kötetével kapcsolatban elmondta: azok az egyháztagok, akik emberileg gyengék voltak, vállalták, hogy jelentést készítenek az állambiztonságnak. Annak a meggyőződésének adott hangot: „nem igaz az, hogy nem volt alternatíva”, lehetett nemet mondani az ügynöki felkérésre.
Demeter Szilárd szerint Erdélyben a szembenézés a kommunista múlttal „terhes számunkra, mert kiszolgálták sokan”, és „kétszeresen fájó, hogy magyar emberek magyar embereket jelentettek fel”.
A kötet érdeme, hogy nemcsak a megfigyelők-megfigyeltek párosításában szól a témáról, hanem az erdélyi tartótisztek névsorát is közzéteszi.
Beszámolt arról, hogy a belső átvilágítási folyamatot sikerült elindítani, és a tényfeltáró bizottsági munkálatok a református, evangélikus és unitárius vonalon is beindultak, és az egyházak között rendszeres a konzultáció.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.