Befejezetlen művek nyomában

„Sánta élete nagy részét Budapesten élte le, azonban Brassóban született, és 17 éves koráig Erdélyben – előbb Sepsibükszádon, majd Marosvásárhelyen és Kolozsváron – élt családjával. Az erdélyi környezet, a szegény család mindennapjai és apja meséi nagyban hatottak későbbi írói munkásságára” – kezdte az ismertetést az előadó.

A Kossuth-díjas művész egyébként kamaszkorától írónak készült. A család 1944-ben hagyta el Erdélyt, Debrecenbe, majd Budapestre költöztek. Vasy Géza elmondta, élete első 30 évében Sánta rengeteg meghatározó élménnyel gazdagodott, elég ha arra gondolunk, hogy átélte az ’56-os forradalmat, ezek az élmények pedig mind-mind lecsapódtak írásaiban.

Az ő felfogása szerint az írónak a bíró szerepét kell betöltenie, mindig pártatlannak kell lennie az igazság szolgálatában. Hitte, hogy az ember jó, hogy joga van a szabadsághoz, a fő bűnöknek pedig a fanatizmust és a közönyt tartotta. Életműve terjedelemben nem nagy, mindössze ezeroldalnyi – három regény, két novelláskötet és egy dráma –, tartalmilag azonban nagyon kiérlelt – mondta Vasy. A világirodalomból főként Dosztojevszkijt és Tolsztojt nevezte meg írói példaképeinek, Vasy szerint Sánta világszemlélete nagyban hasonlított a Tolsztojéhoz.

Az írószövetség elnöke elmondta: a nyomtatásban megjelent műveit már 40 éves korára megírta, az azt követő csaknem negyven évben 2008-as haláláig egyetlen műve sem jelent meg. A szakértő szerint emiatt a hosszú hallgatás miatt a kortársak nem értették, azt terjesztették róla, hogy a tehetséges író első sikerei után kiégett. Két regényéből, Az ötödik pecsétből és a Húsz órából film is készült, bár az utóbbit Vasy szerint Sánta nem szerette.

Vasy Géza felhívta a figyelmet arra, hogy gyermekkorában édesapja rengeteg népmesét és népballadát mondott neki, ezek az író saját bevallása szerint nagy hatással voltak későbbi műveire. „Ma már tudom, hogy micsoda iskolája lehet a prózaírónak a ballada” – olvasható a Sokan voltunk című elbeszélésben.
Vasy elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a modern irodalomtudomány nem tartja elég „korszerűnek” Sánta írásait. Szerinte méltatlanul keveset foglalkoznak vele az irodalmi enciklopédiák, és egyáltalán egyre inkább feledésbe merül az író neve és munkái.

Arra is kitért, hogy a csaknem negyvenéves hallgatás alatt is dolgozott Sánta, több regénybe, drámába is belekezdett, azonban ezek befejezetlenül maradtak. Végül egy napon a Dunába szórta befejezetlen kéziratait, így valószínűleg csak a nyomtatásban korábban megjelent művek maradtak ránk az írói életműből. Vasy később Sánta Ferenc fiától kapta meg a választ, hogy miért semmisítette meg a kéziratokat: saját bevallása szerint nem tudta „beleírni a reményt” ezekbe a művekbe, így félbehagyta munkáit.

Megjelent művei közül azonban 23 nyelvre fordítottak le novellákat, regényeket, románul csak Az ötödik pecsét jelent meg 1982-ben. Az est során két Sánta-kötetet is ismertetett Krajnik-Nagy Károly, ezek szerkesztője. Elmondta: az Isten a szekéren című könyv Sánta 2008-as halála előtti utolsó novellaválogatása, amelyben szigorúan szelektált, kevés mű kerülhetett a kötetbe, míg a Nemzet, hatalom, erkölcs című kiadvány az író esszéiből, publicisztikáiból és a vele készült interjúkból válogat.

Ez utóbbiban szerepel az az eddig meg nem jelent interjú, amelyet Szakolczay Lajos készített az íróval, és amelyben többek között szó esik Sánta ’56-os forradalomban betöltött szerepéről: először derül ki például, hogy október végétől november elejéig az író fegyveresen is részt vett a forradalomban.