2012. december 20., 06:042012. december 20., 06:04
Lásztity Péro, a Szerb Intézet igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy Bartók Béla és a szerbiai népzenekutatás témakörében hét magyar, szerb és román népzenekutató – köztük Jelena Jovanovic a belgrádi zenetudományi intézettől – tart előadást. Bartók 1912-ben indult első gyűjtőútjára szűkebb hazája, a Torontál megyei Nagyszentmiklós környékére, akkor 21 dalt, kólót (körtáncot), valamint tamburás, hegedűs és dudás szerb népzenét rögzített.
Richter Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének igazgatója Vujicsics Tihamér népzenekutató hagyatékáról értekezik, míg Stevan Bugarski Temesvárról a Romániai Szerbek Szövetségének képviseletében tart előadást Bartók nyomdokain: Sava Ilin címmel. Sava Ilin (1935–1986) temesvári zeneszerző, folklorista a Bánátban annak idején fölkereste azokat az adatközlőket, akik még Bartóknak énekeltek.
Eredics Gábor népzenekutató előadásában a magyarországi délszláv hagyományok és a táncházmozgalom kapcsolatát vizsgálja. Felföldi László az MTA BTK Zenetudományi Intézetből Bartók szerb népzenei felvételeinek jelentőségét elemzi a Maros menti szerbek tánchagyományának kutatása szempontjából. Szabó Zoltán néprajzkutató Bartók és a duda címmel értekezik.
Katarina Tomasevic a belgrádi zenetudományi intézettől előadásában azt vizsgálja, milyen hatása volt Bartók zenéjének két kortárs szerb komponista, Josip Slavenski és Marko Tajcevic munkásságára – közölte Lásztity Péro.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.