2009. április 29., 10:442009. április 29., 10:44
A barokk évhez kötődő rendezvénysorozatot a központ elnöke, Szepessy Előd és munkatársai, Lázok Klára, Nagy J. Attila, valamint Farkas András szaktanácsadó ismertette tegnap a marosvásárhelyi Bernády-házban. A hét végén a Maros Megyei Múzeum szervezésében rangos erdélyi és magyarországi szakértők részvételével művészettörténeti konferenciát tartanak, amelynek témája B. Nagy Margit jeles hazai művészettörténész munkássága.
A Barokk Tavasz rendezvényei között szerepel két, iskolásoknak meghirdetett verseny is: egyik kisiskolásoknak szól, és magyar szakos tanárokkal szervezik Kincses Marosvásárhely néven, a másik egy on-line vetélkedő, amelyre jövő hétfőtől négyfős, marosvásárhelyi középiskolás-csapatok jelentkezését várják.
A Barokk Ősz alkalmából a Teleki Tékában egy hónapon át kiállítják a könyvtárban fellelhető legjelentősebb, barokk jellegű kiadványokat. Szeptember végén barokk filmhetet szerveznek a színházművészeti egyetemmel közösen, mindez vásárhelyi barokk épületekhez kötődő fotópályázattal és -kiállítással egészül ki.
Ősszel barokk divatbemutatóra invitálják a közönséget, ahol nemcsak öltözékeket, hanem barokk stílusú iparművészeti tárgyakat is bemutatnak. Októberben a zene kerül középpontba: közismert, barokk zenét játszó együtteseket hívnak meg, mint például a kolozsvári Flauto Dolce, a vásárhelyi Tiberius vonósnégyes vagy a csíkszeredai Kódex együttes, ugyanakkor a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákjai is fellépnek.
Nagy J. Attila műépítész elmondta: kiemelt cél, hogy ösztönözzék a polgármesteri hivatalt a törvény előírta kötelessége teljesítésére. A szakember hangsúlyozta, hogy meg kell jelölni és karban kell tartani a barokk épületeket, mert ez eddig – néhány kivételtől eltekintve – nem történt meg. Marosvásárhelyen ugyanis 31 kiemelten fontos és 102 B kategóriás műemlék épület van.
A Barokk Év Marosvásárhelyen rendezvénysorozatról bővebben a www.vasarhely.ro weboldalon olvashatnak.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.