Hirdetés

Bábjátékot mutatnak be Udvarhelyen

Új fejezet kezdődik a székelyudvarhelyi színjátszás történetében – hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón, melyet Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője és Nagy Regina, a Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című, most bemutatásra kerülő bábelőadás rendezője tartott.

Simó Márton

2014. szeptember 23., 17:232014. szeptember 23., 17:23

A művészeti vezető elmondta, mintegy kétezer potenciális nézője van Székelyudvarhelyen a bábelőadásoknak, s ha figyelembe vesszük a közeli nagyobb községeket, akkor ez a szám jóval nagyobb. Ennek megfelelően nem más városokban működő bábszínházakat kell idehívni, ugyanis egy-egy kiszállás alkalmával mindössze pár száz gyermek nézheti meg az előadásokat.

„Azért is fontos a bábszínház, mert ez jelenti a gyermekek első találkozását a színházzal, s az állandó kapcsolat révén ideszoknak. Kell nekik az az intim tér, ahol 50–60 fős kis csoportokban tekinthetik meg az előadásainkat” – mondta Csurulya Csongor. A színház az idei évad első felében ingyenesen játssza a Nagy Regina rendezte előadást. Mint elhangzott, minimális összegért árulták volna a belépőt, ám végül – támogatók jóvoltából – „színházra szoktató” projektet indítottak. 

„Azért esett a választás G. Szász Ilona darabjára, mert Erdélyben és Magyarországon is nagyon kevesen írnak jót gyerekeknek, s még kevesebben bábdarabot. A szerző Magyarországon él, bábszínházi dramaturg és szerző. Az utóbbi évtizedekben több sikeres munkát tett közzé, amelyeket nagy sikerrel vittek a »kisközönség« elé. Most Szatmárnémetiben is bemutatják egy darabját” – mondta el a szatmári rendező.

Csurulya Csongor elmondta, minden részvevő számára külön kihívás az előadásban való fellépés, hiszen a bábszínészet másik szakma, és igen fontos találkozási pont, ahol a gyermek a színházzal találkozik.

„Kihívás olyan szempontból is, hogy nem lehet tévedni, mert a gyermekek roppant érzékenyek, mindent észlelnek, és kritikus szemmel figyelik a felnőttek mozdulatait” – tette hozzá Csurulya. G. Szász Ilona bábjátékát szerdán és csütörtökön négy alkalommal játsszák a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében, 10 és 12 órai kezdettel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés